2 injekció beadása miatt autóztam Londonból egészen a Ranchig. Nem több tíz percnyi munkánál a dolog, de fontos, hogy a kúra alatt, egyetlen egy nap se maradjon ki. Délelőtt az egyik városi állatklinikán segítettem be, így már javában benne járok a délutánba, mire eljutok a kezelendő lovakig. Nem sietek, időm, mint a tenger. A húgom épp nem ér rá, így a megszokott piáláson kívül, ma nem igen történik velem semmi sem. Lehangoló a gondolat, hogy ennyire siváran élem az életem. Elintézem állatorvosi teendőimet, majd céltalanul, leginkább a kocsim irányába ballagok végig a Ranch egyes helyszínein. És ekkor üt belém az a bizonyos ménkű. Nyitott ajtónál oktatás zajlik, méghozzá a lótenyésztés rejtelmeiről. Egy feltűnően csinos, számomra még csak látásból ismert nő magyaráz. Ez sem meglepő, fogadjunk, hogy ha van lova a Ranchon azt már ismerem. Hirtelen ötlettől vezérelve lépek be a terembe. -Elnézést a késésért! – Csibészes mosollyal nyomulok egy hátsó üres hely felé. Több fiatal kuncogni kezd, ebből adódóan tudom, hogy páran felismertek. Mégsem én vagyok a Rodeó ranch szelleme. Percekig megy a sugdolózás, néhányan többször felém pillantanak. Mintha én lennék a hely legmenőbb macsója. Úgy is érzem magam, úgy öt másodpercig. Aztán hagyom elhalni ezt az érzést, hiszen jól tudom, hogy mire fel ez a nagy érdeklődés. Mindenki arra kíváncsi, hogy a helyi állatorvos, minek ült be a diákok közé az órára. Hát sorry, de ez az én titkom marad. Lassan elhalnak a zajok, s csak a formatervezett barna nő hangja csilingel a teremben. Érdeklődő tekintettel figyelem az eseményeket, néha önkéntelenül beleszólva a dolgok menetébe. A gyakorlat! Ennyi előnyöm van a látszólag nagyon is hozzáértő nővel szemben. Kissé pimasz vagyok, de arra figyelek, hogy ne nyomjam el teljesen az előadót. Éppen a tenyésztési eljárásokról beszél, mikor ismét erős késztetést érzek a dumálásra. -A cseppvérkeresztezést kihagyta! Erről is hallhatnánk néhány szót? – Apró figyelmetlenség részéről, de én persze rögvest kiszúrtam. Nem vagyok zseni, de ritkán van módom beülni egy előadásra, így különösen élvezem a helyzetet. Általában én vagyok az, akit a katedrán ezer diák bámul, erről az oldalról viszont sokkal nyugodtabb a dolog. Nincs megfelelésre irányuló idegesség és ez, sokat segít. -Ön szerint mennyire etikus az új fajtát előállító keresztezés? Nem gondolja, hogy a természet rendjébe nem szabadna az embereknek, pusztán haszonszerzés céljából belerondítaniuk? – Nem bírok magammal. Kíváncsi vagyok a nő hozzáállására, na meg jól esik egy intelligens emberrel szót váltani. Még így is, hogy jó néhány szempár ugrándozik köztünk a beszélgetés alatt. Remélem, hogy nem hoztam ki a sodrából, így rögtön az első találkozás alkalmával.
Még mindig nem szoktam hozzá teljesen, hogy most én állok a katedrán, nem pedig én bámulom azt a szerencsétlen, akinek elég nagy a bátorsága, hogy kiálljon a diákok elé, és tanítson. Néhány éve még nem gondoltam volna, hogy én valaha is tanítani fogok, mert túlságosan lefoglaltak a versenyek, és nem hittem, hogy ilyen hamar be kell fejeznem a versenyszerű sportolást. De hát az élet már csak ilyen kiszámíthatatlan. És az igazat megvallva, nincs is nagyon nehéz dolgom, hisz csak el kell mondanom, amit tudok, és amiket a leendő lótenyésztőknek tudniuk kell, de azért az idegesség egy kicsit megnehezíti a dolgom, így előfordul, hogy egy-két dolgot kifelejtek, de ezért van nálam jegyzet, amibe néha-néha belekukkantok, hogy biztos legyek abban, hogy nem mondok nagy hülyeséget. Még néhány ilyen alkalom, és már teljesen rutinosan fogok közlekedni itt, mintha mindig is tanítottam volna. Most is szinte teljesen belefeledkezve "mesélek" a diákoknak - akik egyébként nem sokkal fiatalabbak nálam - a lótenyésztés rejtelmeiről, szemem egyik unatkozó tekintetről vándorol a másikra, és csak néha állok meg néhány másodpercre, hogy valamelyest fel tudják dolgozni az elmondottakat. Nem tartom magam szigorú tanárnak, sőt... Hisz épp csak néhány éve volt, hogy én is ott ültem, ahol most ők, szóval teljesen meg tudom érteni a helyzetüket, és sokkal lazábban veszem a dolgokat, mint például némelyik begyöpösödött vén tanár. De ha kell, majd bekeményítek én is. Eddig viszont még nem adtak rá okot. - El van nézve. De többet elő ne forduljon... - Nem igazán ismerős a késő, bár ez szerintem annak tudható be, hogy van egy pár diákom, és nem tudom mindet memorizálni ilyen rövid idő alatt. De mintha már láttam volna egyszer, vagy kétszer az istállóknál is, de tényleg nem ugrik be, hogy ki lehet Ő. Biztos azért, mert még elég új vagyok itt, és ilyen rövid idő alatt nem lehet megismerni mindenkit... Viszont a többiek láthatóan nagyon is tudják, ki Ő, tudnak valamit, amit én nem, de gyorsan túlteszem magam rajta, s közben mindenki elhallgat, így nyugodtan folytathatom a tanítást ott, ahol félbeszakadt. A tenyésztési eljárásokról van szó, volt már a fajtatiszta tenyésztési eljárások közül minden, és és szép sorjában mondok pár szót a keresztezésről is, és az összes fajtájáról. Legalábbis abban a tudatban vagyok, hogy mindről szó esett, de nem. Talán az idegesség, vagy ki tudja mi miatt, de kihagytam egyet, és a Késő ismét közbeszól. Most viszont jogosan, és ettől még inkább úrrá lesz rajtam az idegesség. Bele is pillantok a jegyzeteimbe. - Oh tényleg, igazad van... Szóval cseppvérkeresztezés során csak egy alkalommal használunk idegen fajtába tartozó apaállatot annak érdekében, hogy egy bizonyos tulajdonságot a keresztezendő fajtába bevigyük. Az egyszeri keresztezés után viszont már fajtatiszta tenyésztést folytatjuk. Emiatt egyébként sokan a fajtatiszta tenyésztési eljárásokhoz sorolják. - utolsó mondatom végén az akadékoskodóra pillantok amolyan "Elég kimerítő volt a válaszom?" tekintettel. És már mennék is tovább, mikor egy újabb kérdést tesz fel, amin egy kicsit azért meglepődöm, de nem sokat habozom a válaszadással. - Szerintem egyáltalán nem etikus, és nem szabadna ezt csinálni, és mi otthon nem is alkalmazunk ilyen eljárásokat, csak ha a gazdag úri... khm... úriembereknek kifejezetten erre van igényük. De én személy szerint nem kedvelem a keresztezéses eljárásokat. De hát az emberek mindig is a szebbet, jobbat, és erősebbet akarják, már... Már évszázadok óta, és ez ellen nem sokat tehetünk. Szóval bele kell törődnünk. - fejtem ki a véleményem, és bár nem akartam személyeskedni, ez mégis sikerül valamilyen szinten. De hát Ő kérdezte...
-A világért sem késnék többet! – Nézek vissza és elkapom a nő tekintetét, miközben félreérthetetlen félmosolyt villantok. Nyilván való, hogy ez egy elég laza flört, de a nő, már bizonyára megszokta ezt. Ide nem öt évesek járnak és melyik fiatal férfinak ne tűnne fel, hogy ennyire formás a tanárnő? Szinte vakít ott a terem elejében a lénye. És nekem persze muszáj lereagálnom ezt az egészet, pedig szép csendben akartam beosonni. Most már tényleg jó sokan felfigyeltek rám. Azt hiszem, új pletykát indítottam ezzel a Ranchon. Pedig jobban szeretem a kvázi láthatatlanságot. Néha persze még engem is észrevesznek a diákok és lerohannak hol ezzel, hol pedig azzal, de többnyire ügyesen kikerülöm az ilyen találkozásokat. Például a kollégiumba nem járok napi rendszerességgel. A heti egy, esetleg két alkalom is éppen elégséges. Helyet foglalok, s igyekszem nagyon belevegyülni a tömegbe. Egy ideig megy is, csendben hallgatom a nő szavait. Aztán előtör belőlem a piszkálhatnék, és kénytelen vagyok hangosan beleszólni az óra menetébe. Visszafogom magam, de ahhoz nem eléggé, hogy ne zavarjam meg a tanrendet. Nem kerüli el a figyelmem, hogy ezzel a lépéssel, láthatóan zavarba hoztam a tanerőt. Vagy felidegesítettem, de ez utóbbi, remélem nem igaz. Megválaszolja a kérdésem. Nem mond el mindent, de azt hiszem, ennyi is elég az itteni diákoknak. Végül rám néz, és én nem bírom magamban tartani az önelégült vigyorom. Ráadásul úgy nézek rá, mint aki roppant jól szórakozik egy after partin a buli legjobb csajával szemezve. Jó, hogy leghátulra ültem, így a diákok többsége, nem látja, mit művelek. Pár perc és ez az omniózus jelenet, ismét lejátszódik, mert nem tudom befogni a számat. Kis személyeskedése miatt naivnak és szenvedélyesnek tűnik. Mondhatjuk, hogy tetszik ez a fajta hév. -A mesterséges megtermékenyítésről is mesélne nekünk? Ön szerint az sem etikus? Hiszen ezzel is a természet rendjébe avatkozunk bele. Nézete az emberekre is kiterjed? Sokféle nemzetiség keveredett egymással az évek alatt, talán nem szabadott volna? És a lombikbébik? - Kissé eltérek a tárgytól, szándékosan fogalmazva így. Kíváncsi vagyok rá, meddig ér a türelme és mennyire rugalmas a diákokkal kapcsolatban. Megválaszol olyan kérdéseket is, amik konkrétan nem tartoznak az óra tananyagához, vagy vas lédiként rendre utasít? Mindkét változatban látok némi izgalmat. -Esetleg az óra után is megvitathatjuk ezt a magas röptű témát, ha önnek ez jobban megfelelne, tanárnő! – Miért csinálom ezt? Ha nem jöttem volna be, ha be tudnám fogni a számat, most nem szórakoznék az egyik tanárral az órája kellős közepén. Ez a nő biztos utálni fogja a képem ezek után. Az óra hátralévő részében hallgatok, mint a sír, s mikor vége, akkor is csak mozdulatlanul várom, hogy kiürüljön a terem. Tekintetem Miss. nem is tudom, hogy hívjákon tartom, nehogy eloldalagjon mielőtt még bocsánatot kérek. Végül kettesben maradunk. -Elnézést a nagy szám miatt! – Kikecmergek a helyemről, s lassú léptekkel indulok el a nő felé. Nem akarom tovább zilálni az idegeit. Túl csinos ahhoz, hogy ráncossá idegesítsem. -Maxwell Grant vagyok, a ranch állatorvosa! Még egyszer elnézést, amiért nem bírtam magammal, de nagyon szórakoztatónak találtam az óráját. – Megpróbálom egy kedves mosollyal lefegyverezni. Vagy megbocsájt, vagy utál majd egy életen át. Hinném, ha egy férfi állna velem szemben, de a nőkön nem ilyen könnyű eligazodni.