Még mindig nem szoktam hozzá teljesen, hogy most én állok a katedrán, nem pedig én bámulom azt a szerencsétlen, akinek elég nagy a bátorsága, hogy kiálljon a diákok elé, és tanítson. Néhány éve még nem gondoltam volna, hogy én valaha is tanítani fogok, mert túlságosan lefoglaltak a versenyek, és nem hittem, hogy ilyen hamar be kell fejeznem a versenyszerű sportolást. De hát az élet már csak ilyen kiszámíthatatlan.
És az igazat megvallva, nincs is nagyon nehéz dolgom, hisz csak el kell mondanom, amit tudok, és amiket a leendő lótenyésztőknek tudniuk kell, de azért az idegesség egy kicsit megnehezíti a dolgom, így előfordul, hogy egy-két dolgot kifelejtek, de ezért van nálam jegyzet, amibe néha-néha belekukkantok, hogy biztos legyek abban, hogy nem mondok nagy hülyeséget. Még néhány ilyen alkalom, és már teljesen rutinosan fogok közlekedni itt, mintha mindig is tanítottam volna. Most is szinte teljesen belefeledkezve "mesélek" a diákoknak - akik egyébként nem sokkal fiatalabbak nálam - a lótenyésztés rejtelmeiről, szemem egyik unatkozó tekintetről vándorol a másikra, és csak néha állok meg néhány másodpercre, hogy valamelyest fel tudják dolgozni az elmondottakat. Nem tartom magam szigorú tanárnak, sőt... Hisz épp csak néhány éve volt, hogy én is ott ültem, ahol most ők, szóval teljesen meg tudom érteni a helyzetüket, és sokkal lazábban veszem a dolgokat, mint például némelyik begyöpösödött vén tanár. De ha kell, majd bekeményítek én is. Eddig viszont még nem adtak rá okot.
- El van nézve. De többet elő ne forduljon... - Nem igazán ismerős a késő, bár ez szerintem annak tudható be, hogy van egy pár diákom, és nem tudom mindet memorizálni ilyen rövid idő alatt. De mintha már láttam volna egyszer, vagy kétszer az istállóknál is, de tényleg nem ugrik be, hogy ki lehet Ő. Biztos azért, mert még elég új vagyok itt, és ilyen rövid idő alatt nem lehet megismerni mindenkit... Viszont a többiek láthatóan nagyon is tudják, ki Ő, tudnak valamit, amit én nem, de gyorsan túlteszem magam rajta, s közben mindenki elhallgat, így nyugodtan folytathatom a tanítást ott, ahol félbeszakadt. A tenyésztési eljárásokról van szó, volt már a fajtatiszta tenyésztési eljárások közül minden, és és szép sorjában mondok pár szót a keresztezésről is, és az összes fajtájáról. Legalábbis abban a tudatban vagyok, hogy mindről szó esett, de nem. Talán az idegesség, vagy ki tudja mi miatt, de kihagytam egyet, és a Késő ismét közbeszól. Most viszont jogosan, és ettől még inkább úrrá lesz rajtam az idegesség. Bele is pillantok a jegyzeteimbe.
- Oh tényleg, igazad van... Szóval cseppvérkeresztezés során csak egy alkalommal használunk idegen fajtába tartozó apaállatot annak érdekében, hogy egy bizonyos tulajdonságot a keresztezendő fajtába bevigyük. Az egyszeri keresztezés után viszont már fajtatiszta tenyésztést folytatjuk. Emiatt egyébként sokan a fajtatiszta tenyésztési eljárásokhoz sorolják. - utolsó mondatom végén az akadékoskodóra pillantok amolyan "Elég kimerítő volt a válaszom?" tekintettel. És már mennék is tovább, mikor egy újabb kérdést tesz fel, amin egy kicsit azért meglepődöm, de nem sokat habozom a válaszadással.
- Szerintem egyáltalán nem etikus, és nem szabadna ezt csinálni, és mi otthon nem is alkalmazunk ilyen eljárásokat, csak ha a gazdag úri... khm... úriembereknek kifejezetten erre van igényük. De én személy szerint nem kedvelem a keresztezéses eljárásokat. De hát az emberek mindig is a szebbet, jobbat, és erősebbet akarják, már... Már évszázadok óta, és ez ellen nem sokat tehetünk. Szóval bele kell törődnünk. - fejtem ki a véleményem, és bár nem akartam személyeskedni, ez mégis sikerül valamilyen szinten. De hát Ő kérdezte...