Semmi kedvem nincs ehhez, ezt most mondom előre. És mégis itt toporgok a ranch előtt, ahol Cass volt kedves kitenni, mondván hogy várnak rám a karámoknál, ő már megbeszélt mindent, és jelenjek meg. Azt is megszabta hogy mit vegyek fel basszameg! Mintha egy gyerek lennék... Végül is fekete szkított térdű nadrágot vettem fel, magasabb szárú erős talpú sportcipővel, és felülre meg egy zenekaros pólót és dzsekit hideg szél ellen, de nem fázok. Még nem. Elszívok egy cigit, mielőtt bemennék, és lassan meg is találom a karámokat, ahol valaki a körkarámok felé küld, mondván hogy ott vár a lovas oktatom. Hogyamicsodám?! Ezen a gondolaton fenn akadok, nem is egy kicsit. Miért kell nekem ezt csinálni? Jó persze, tudom, ez inkább amolyan költői kérdés volt. Kilépek a karámok mellől a körkarámhoz, ahol bent már látok is egy nőt és egy hatalmas szörnyeteget. Sötétbarna, tipikus fehér folttal a homlokán. Mint valami idétlen vadnyugati film, komolyan.
- Helló. Te vagy Amy? - kérdezem a lányt, aki a lovat tartja valami madzagon. Köszőfék, vagy kötésfék vagy valami ilyesmi. Fogalmam sincs. Bizalmatlanul nézem, de nem lépek be a karámba, csak a kerítésre támaszkodva bámulom őket, méltán rosszkedvűen. Még hogy én, meg ezek a szörnyűségek. Nem nagyon mutatok olyan hajlamokat hogy közelebb menjek, nekem most jó itt támaszkodni, de sejtem hogy nem fog sokáig tartani a békés nyugalmam. Cass, hogy szakadna lea....

A minap egy érdekes kéréssel futott be egy fickó hozzám. Foglalkoznom kellene egy általa felügyelt sráccal. Pontosabban meg kellene tanítanom lovagolni, meg pár dologra. Szerinte ez majd hatással lesz rá. Lehet igaza van, hiszen magam is tudok erre jó példát. Jobban mondva édesanyám, hiszen akit otthon úgy mond fel vett dolgozónak egy igen hányattatott sorsú srác mára ott tart, hogy állatorvosira készül. Ezért is mondtam igent erre a dologra. Meg amúgy is kell az egyik lóhoz egy kis segítség. Ugyan is míg a nőkkel nincs baja, addig a férfiakat ki nem állja.
A karámokhoz beszéltem meg a találkát. A lovat épp akkor hoztam ki, amikor megérkezett a srác. Amint Csillag meghallotta a hangját megpróbálta a kezemből kirántani magát, de megtartottam addig, amíg el nem engedtem, hogy szabadon futhasson a körkarámba. Meg is tette, hiszen a karám túlsó végébe ment, ahol idegesen járt oda- vissza.
- Szia, igen én vagyok - indultam a srác felé.
- Te pedig gondolom Milo Andreas Morris vagy. Hogy szólíthatlak? - néztem rá kérdőn, és végig néztem rajta.
- Ő Csillag. Ha jól tudom a nevelő tiszted szeretné, ha megtanítanálak lovagolni, illetve olyasmit említett, hogy nem vagy oda a lovakért. Ezért tis gondoltam, hogy segíthetnénk egymásnak kölcsönösen. Neked hozzá kell szoknod a lovakhoz, neki pedig a férfiakhoz - mutattam a ló felé.
Hosszas menet lesz, de nem fog ártani egyiknek sem. Van egy olyan sejtésem, hogy a két páciensem, már ha lehet így nevezni,sok hasonlóságot fog mutatni.

Na már csak ez hiányzik, komolyan. Nem elég hogy akaratom ellenére ide lettem deportálva erre a szörnyű farmra, még úgy is kell tennem, mint aki nem kényszer miatt van itt. Persze másoknak semmi köze nincs hozzá, nem a szabad akaratom vezényelt ide hanem a hurok, amivel nem akarom magam megfojtani, és nem tudom Cass mit mesélhetett ennek az oktatónak, de ahogy rám néz, az arca nem jósol semmit jót. Mármint nem hiszem hogy jó véleménye lenne rólam, de nem érdekel, nem adok az emberek véleményére. Magasról leszrom.
- Jah én vagyok. A Milot használom, az megfelel - válaszolok ahogy a nevemre kérdez, nem titok hogyan szólítson, bár a háteott is megtette volna igazából, ami azt illeti. Azon se sértődtem volna meg.
- Jah, hát nem kifejezetten vagyunk jóba. Ahogy látom ő se komál engem, szóval ez ilyen patt helyzet. Nem kivitelezhető. Végeztünk? - vonom le máris a következtetést, ahogy a sarokban duzzogó lovat nézem. Hatalmas, vagyis annak látszik és semmit nem tudok róluk, azon túl hogy szőrösek négy lábuk van és valahogy fel lehet mászni rájuk. Hát nem leszek egy lovas kaszkadőr na. Pocsék a közérzetem hozzá. Meg ehhez a mókához is. Tovább könyöklök a kerítésen, én be nem mászom oda amíg nem muszáj. Márpedig...
- Miért nem szereti őket? Miért fontos ez? - kérdezem, ha már itt vagyok ennnyibe nem halok bele.

Én remek ötletnek tartom ezt a párosítás. Mind a kettőjüknek meg kell szoknia a másikat. Egyik sincs oda a másikért. Ez jó alap. Hosszú munka lesz, de megéri. A ló tényleg remek, és a gazdája már szeretné birtokba venni, ehhez pedig el kell vele kezdenünk dolgozni. Kezdetnek a bizalmat kell megépítenünk mind kettejük felé.
A ló nem tarthat a lovastól, és ez fordítva is igaz. Ahogy az is mindig igaz, hogy ha leesel, ülj fel újra, vagy állj fel kezdetnek és ne menekül hanyatt homlok. Hányszor megtehettem volna már, de soha nem adtam fel. Nem egy esélytelen lovat hoztam már rendbe, és mindig tanulok valami újat.
- Örvendek Milo – nyújtom felé a kezemet kézfogásra, és egy mosolyt is mellékelek mellé.
- Nem , nem végeztünk, még csak el se kezdtük. Az már jó észre vétel, hogy feltűnt nem kedvelitek egymást. De ez majd megváltozik – biztatom picit. A pártfogója mondta, hogy lehet néha kicsit erőszakosabbnak kell vele lennem, de én nem szeretnék. Csak elengednem nem szabad innen.
- Nézd nekem kell a segítség, neked a jó pont, neki pedig tanulnia kell – mutattam a lóra.
- Neked is tanulnod kell, mert a jó pont kevés lesz, szóval ez inkább a patt helyzet. Nem mondom, hogy egyszerű lesz, de hidd el , hogy mind a ketten fogtok tanulni egymástól, és több dolgot is. Megismeritek egymást, bizalmat építünk ki, és aztán jöhet a lovaglás – röviden, de leginkább tömören vázoltam fel neki a dolgokat. Maga a lovaglás lesz talán a legkönnyebb feladat, de egy biztos, hogy a türelme nem kicsit lesz próbára téve.
- Eddig csak női tulajdonosai voltak. Egy nő törte be, most viszont egy anya szeretné a fiának adni, aki él hal a lovakért, viszont eddig nem tudtak sajátot tartani. Az eladó pedig mondhatni átverte őket, a lovat nem veszi vissza, másikra pedig nem telik neki. Eladni pedig nehezebb úgy, hogy csak nő ülhet rajta. Ő egy remek western ló, és női lovasokból ezen a téren kevés van erre felé – szépen elmagyaráztam neki a helyzetet, hogy miért is van ez az egész, ha már amúgy is kíváncsi volt rá.
- Kezdjünk is bele, vagy is te kezdesz bele. Nekem el kell mennem kis időre – vezetem fel a helyzetet. Lényegében azért akarok elmenni, hogy a ló megszokja a jelenléttét és ez nehéz úgy, ha én is itt vagyok. De ettől messzire nem megyek, és szemmel fogom őket tartani.
- Itt leszek az istállóknál, neked viszont az lenne a dolgod, hogy figyeld, és amikor úgy ítéled meg, hogy már nem ideges. Ezt észre fogod venni, akkor mozogj vele együtt. Ha ő jobbra megy, akkor menj te is jobbra, ha balra, akkor balra. Érthető? – néztem rá kíváncsian. Nem hiszem, hogy nehéz feladat, viszont türelmet, és figyelmet kíván.
- Két szabály van: egy nem mégy a karámba, csak kívül mozogsz. És nem adod fel. Rendben?- újfent Milora néztem, és vártam a választ.

Láttam, hogy egyik sincs oda a másikért, ez azért egyértelmű volt. Csak az egyik el is tudta mondani szavakkal, a másik meg teljesen máshogy. De én akkor is értettem, és akkor is ezt találtam a helyes megoldásnak. Így együtt, közösen fogják felépíteni azt a bizalmat, ami kell a lónak, és a lovasnak is. Nem mondom, hogy könnyű munka lesz, mert nem lesz az, de megéri dolgozni a célért. Bár én mindig ezt mondom, még akkor is, amikor mások azt mondják nem érdemes az adott lóval foglalkozni. Volt már pár ilyen esetem: a megégett ló, vagy a lopott csődör, de akár ide sorolhatnám Pegazust is. Ők mind reménytelen esetek voltak, és én még is adtam nekik egy utolsó lehetőséget. Hogy Milonál is ez e a helyzet nem tudom, ennyire azért nem mentem bele a dolgokba. De nagyon remélem, hogy most se tévedek.
- Egyáltalán nem felesleges. Nélküled nem boldogulnék, itt mindenki másnak meg van a maga feladata- utaltam az istálokra, és a benne dolgozókra.
- Ezekben a munkákban ők nem szoktak nekem segíteni. Általában boldogulok egyedül, de amikor nem, akkor más segítség után kell néznem, és neki szüksége van ránk – mutattam most a lóra.
Szavai hallatán csak elmosolyodtam.
- Ő se ért a férfiakhoz – nevettem el magamat.
- Szóval majd megismeritek egymást, és megtanulod hogy kell dolgozni vele, és ha vele tudsz dolgozni, onnanstól kezdve tudsz másik loval is – mosolyodtam újra el, hogy kicsit biztassam a segítőmet.
- Valahogy így lehetne mondani, bár én nem ezeket a szavakat használnám, és megkérlek te se használd . Itt jönnek mennek a gyerekek, tanárok és nem jönne ki jól a dolog, remélem érted – néztem rá kíváncsian. Amúgy meg én se szeretem, ha valaki nem vigyáz a szájára. Főleg nem a lovak közelében. Nem azért, mert bántaná a fülüket, de isten igazából sosem tudni, hogy milyen lóval dolgozom épp, ami lehet a szomszéd karámba is, amelyik nem tűr épp valamit. Ott volt amelyik megvadult a hangos szó hallatán.
Ki adtam Milonak végül a feladatot és az istállókhoz mentem, de még is látótávolságba, vagy legalább is úgy, hogy szem előtt legyenek. Figyelem őket, de egyelőre semmi változás, de még csak most kezdtük. Negyed óra elteltével Milo tovább próbálkozik, amit jónak találok, hiszen még nem fogyott el a türelme. Végül Arra leszek figyelmes, hogy a ló őt nézi. Vagy legalább is az almát a kezében. Milo maga se tudná, de ez a paci él hal az almáért. Direkt hagytam ott, és lám még ha unalomból is vette fel talán, a ló most rá figyel. Így várok, és még nem megyek oda, csak az istállók elől szurkolok.

Ahhoz képest, hogy nem tetszik itt neki, nagyon is jó kérdéseket rak fel. Miért épp ő.
- Nos azért épp te, mert egy kölcsönös bizalomnak, ismerkedésnek kell kialakulnia. Egy ló szerető, vagy nevezzük inkább lovasnak nem úgy állna hozzá a feladathoz, mint te. Nézd csak meg – mutattam rá, és a lóra is.
- Mind a ketten bizalmatlanok vagytok egymással szemben. Te se ismered őt, ő se ismer téged. Te nem tudod az ő szándékait, és ő sem a tieidet – ennél jobban nem hiszem, hogy meg lehet magyarázni a dolgot.
- Gondold csak végig amiket az előbb mondtam, és megkapod a választ – csak ezt lehetett jelen esetben felelni a mély vizes kérdésére, hiszen a ló is ugyan úgy be van dobva most abba a bizonyosba. Szinte tényleg csak annyi a különbség kettejük között a témában, hogy az egyikük ember, a másikjuk ló, mert amúgy elég sok hasonlóságot mutatnak.
- Hé, nyugi, és vegyél visszább kicsit. Nem fogsz úgy beszélni, ahogy akarsz. Rajtad kívül itt mások is vannak, másokra is tekintettel kell lenni. Arról meg ne is beszéljünk, hogy nálad kisebb gyerekek is járnak a környéken. Szerintem te sem szeretnéd, ha az igazgató esetleg valami szülői panaszt kapna, hogy mit hall épp a gyereke- fejeztem be a mondókámat, a többit meg már csak hozzá gondoltam. Hiszen, ha Rustynek szól a szülő, ő szól a felügyelőjének. Hopszi , fekete pont, és a fickóból kinézhetem, na meg ismerem már annyira Rustyt, hogy ne akarjon gondot magának. A felügyelő pedig nem fog vitatkozni vele, hiszen ők itt vendégek, nem pedig ide járó tanuló.
Aztán ott hagytam őket, de kellő távolságba figyeltem. Megunva az álldogálást felültem egy kupac bála tetejére. Az almával nem fogott mellé, sőt. Én is felkaptam a fejemet, amikor a ló Milot figyelte, és még felé is fordult. Lehet gyorsabban fogunk haladni vele, mint ahogy azt képzeltem? Láttam Milo aggodalmát, hogy vajon most mit kellene tenni. Remélem nem lesz annyi esze, hogy a kezéből próbálja oda adni. Még mindig megijedhet a ló, és akkor nem az almát harapja meg. Kiáltani nem akartam, így reméltem, hogy Milo felém néz, hiszen közelebb jöttem, de a ló számára, még mindig takarása, és mutogatni kezdtem, hogy gurítsa oda az almát neki, amit láthatott is, ha felém nézett.