Tárgy: Cassidy && Milo Vas. Nov. 08, 2015 12:46 am
To: Cassidy
Újabb nap, amikor épp semmi dolgom nincs, és nehezen kelek fel az ágyból is, a szobám most a legjobb hely nekem, azon belül is a viszonylag kényelmes ágy, és puha ágynemű. Minek keljek fel? Elbaszott egy nap ez már most ahogy van... Pláne, hogy reggel nyolc van, és hetek óta józanul kell élnem. Nyűgösen mászok el a fürdőszobáig, és onnan a konyhába ahol természetesen egyetlen csepp alkohol vagy szeszes ital jellegű készítmény sincs. Egy szaggatott fekete farmert viselek csak, és mezítláb trappolok ki, hogy főzzek egy kávét, valami méreg erőset, és amíg lefő addig bekapok pár falatot, és aztán a kávéval együtt vonulok el a nappaliba, a széles képernyős tévé elé, hogy bekapcsoljam. Felesleges lenne az ajtót próbálgatnom, tudom hogy Cass bezárta maga után, nehogy elkódorogjak, amíg ő oda van. Hátratúrom a hajam, nyomorultul érzem magam még mindig, nehéz ez az elvonás, és okés hogy már nem alszom egész nap, de még így is altatókkal alszom el, és néha amikor agresszív rohamot kapok, akkor belém kell nyomni egy két nyugi bogyót. Eldőlök a kanapén, magas vagyok így a lábam lelóg róla és elfészkelődök, és csak kapcsolgatom. Inkább ez, mert olvasni esélyem sincs, csak lovakkal kapcsolatos anyag van itt, azokat meg csak azért sem... Cass azt akarja hogy tanuljak meg lovagolni.... Na persze... Mindenesetre mindig ki visz a ranchra és mint valami kéretlen szellem követ mindenhová ha épp nem tart bezárva. Bár csodálom a kitartását, néha én már biztos pofán vertem volna magam a helyébe de ő nem tette. Egyenlőre. Akármilyennek is tűnök, nem vagyok erős, és nem pont ő kell mellém, de nem tudom lerázni, ő az én jó lelkiismeretem, vagy mi a francom. Leteszem a kis dohányzó asztalra a bögrét, félig kiittam már, de most csak elhelyezkedek, és várom hogy hazaérjen Cass, remélve hogy hoz valami kaját is, mert éhen halok. Bár étvágyam nem igazán van, mégis igénylem a kaját. A leszokásnak tuti valami hátránya. - Bsszameg a kvaistenfsza... - morgok érzéssel, de végül meghallom hogy csörren a zárban a kulcs, és hazaér az a szőke p*cs. Valamiért mostanában így kezdtem el nevezni magamban. Csak a kezem emelem meg jelezve, hogy merre vagyok, és hogy élek, ennél több reakciót ne várjon tőlem.
Már korán reggel fent voltam. Nem tudtam aludni és hiába szorítottam a szemem, nem ment. Csak vergődtem az ágyba aztán olyan hét környékén ezt megunva neki indultam a dolgaimnak. Tettem egy kört a városba, hogy kiszelőztessem a fejem és végre bevásároljak. Nem hiszem, hogy Milo szándékozna korán kelni csak azért, hogy meglógjon, de azért a biztonság kedvéért bezártam az ajtót. Igaz, ha tud zárat feltörni, mint ahogy azt neki tudni ’’illene’’, akkor nem biztos, hogy megállítja, de ahogy elnézem egy lusta dög. Ezzel nem kinylódna, csak ha már tényleg nem bírná ki. Minden esetre azért sietek haza, nehogy még korán reggel jusson az eszébe valami. Kattan a zár és már bent is vagyok. Nem vittem túlzásba az öltözködést. Csak felvettem az első pár dolgot, ami a kezem ügyébe került. Így egy egyszerű szürke pólóban és egy fekete szakadt nadrágba toppanok be. Ledobom a konyhába a szatyrokat, majd felfedező túrára indulok. –Milo!?- szólalok meg és már meg is pillantom a csápját. Elég viccesen néz ki így a kanapén elterülve. Nem is tudom eldönteni, hogy ő nőtt túl nagyra, vagy a kanapé túl kicsi. Ám annak örülök, hogy már hetek óta sikerül józanon tartanom. Tudom, hogy ő ennek nem örül, de előbb vagy is inkább utóbb, majd belátja, hogy jobb ez így. Gondolom nem épp a legszórakoztatóbb itt neki, de még egy szava se lehet, mert legalább wifi, meg kábel tv van. Könyvekből nincs túl sok és hát az is mind inkább lovas. Nem mintha kinézném belőle azt a nagy könyvmolyt. Szerintem akkor se nyúlna hozzájuk, ha lenne valami más ’normálisabb’ is. Azt nem bánnám, ha közelebb merészkedne végre a lovakhoz. Annak meg végképp örülnék, ha meg is tanulna lovagolni. Nem is tudom, hogy mi baja van a lovakkal. Nem épp ez az állat, amitől félnie kéne egy ilyen nagy legénynek. Legalább is nem hiszem, hogy olyan félelmetesek lenének. Nem épp a legkönnyebb esett ez a gyerek, de én is elég kitartó vagyok, és nem adom fel. Nem akarok neki örömet okozni azzal, hogy látja, rajtam nem bírom. Pechére szeretem a kihívásokat. Minél nehezebb annál jobb. – Hát te? – megyek végül oda hozzá. – Hogyhogy egyedül is fent virrasztasz már?
A tévében semmi normális nem megy, legalábbis nem találok, így végül egy dokumentum filmet kezdek el nézni a fotózásról, és a lencsékről, a legújabb objektívokról, és ez eszembe juttatja mennyire vigyázok a sajátomra, és azt is elhoztam ide. Lévén gyakorlatilag ide kellett költöznöm, egy lakótárssal, aki felügyel rám, és nem enged sehová, mint valami fegyőr komolyan. Bár itt legalább azért van kábel tévé és wifi és még alternatív lehetőségek is akadnak. És még megvan a szabadságom is. Aztán lassan beesik az ajtón, bár az isten tudja mikor kelt már fel hiszen én is hajnalban keltem, nyolckor... akkor ő nyilván korábban, de úristen hogy lehet nyolcnál hamarabb elhagyni az ágyat egyáltalán. Nem, igazából nem is akarom tudni. Inkább csak döglök itt, és jelzem neki hogy itt vagyok a lakáson belül, és nem léptem még le, bár... ez a zár nem állna az utamba de... nem akarok a sittre kerülni, így meg van esélyem megúszni az egész nagy kalap szart amibe kevertem magam ezzel a folyamatos önpusztítással. Bár nekem jó volt ez így, csak kár hogy lelepleződtem. Tudom jól, hogyha nem mossák ki a szervezetem akár meg is halhattam volna. Elhiszed hogy nem érdekel? Aztán ahogy motoszkál hallom hogy felém közeledik. - Hát én - hülye kérdésre még hülyébb válasz dukál, ha eddig még nem vette volna észre. - Nemtom, felébredtem valamire, és nem bírok visszaaludni, és nem tudom hová rejtetted az altatóm szóval... - vonok vállat, mert annyira kibaszottul óvatos, hogy este is csak a kezembe nyom egy szemet, nem kapom meg az egész dobozt, mondván nehogy kárt tegyek magamban és véletlen egy marékkal vegyek be egy szem helyett... Cöh, szépen is lennénk... - Remélem hoztál valami kaját is, ha már így bezártál hogy még a boltig se tudtam lemenni - teszek hozzá még egy megjegyzést ahogy kicsit helyezkedek és felülök, a hátam támasztom a párnának. Közszemlére téve az egész meztelen felsőtestem a számtalan tetoválásommal. Szeretem őket, egyedivé tesznek engem.
A franc se tudja, mikor szökött ki az álom a szememből, de hogy nem csak egy félóráig fetrengtem az álmatlanságtól az biztos. Már eluntam az agyam és már nyomott az ágy így végre kinyitottam a szemem és ránéztem az órára. Szerencsére, már épp idő volt, így már battyogtam is a szekrényhez valami ruhát keresni. Ami legelőször a kezem ügyébe került, az rángattam magamra, majd már indultam neki is a reggelnek. Lehet, hogy feleslegesen, de azért bezártam az ajtót, a szökést legalább kicsit megakadályozva. Bár kétlem, hogy hamarabb is felkelne, mint ahogy én vissza érnék. Dolgaimat elintézve, egy kis edzés gyanánt jól megpakolt szatyrokkal loholok haza. Nem mondom, kicsit nehézkes volt az ajtó nyitás, de azért bejutottam. Beérve letámadom, a konyhát és lelököm a cuccokat az asztalra. Merő kíváncsiságból Miló után szólok aki, a kanapén dögölve jelezi fennlétét. Nem kicsit meglepődve ezen sétálok be én is a nappaliba. Még ha én szólongatom, sem kell fel ilyenkor, most meg magától pislog a tv-re. Kérdésemre már nem is merek normális választ várni. A hát én kijelentésére, már csak a szememet forgatom. -Addig jó, míg nem tudod… - na, igen. Nem kicsit vagyok óvatos az tény, de néha nehéz belelátni a fejébe, így inkább megelőzve a bajt, amit tudok, eldugok előle. Köztük az altatót is. Hiányzik is itt nekem a baj. Így biztosabb, ha én adom neki, mint, hogy rá bízzam. Ott még azért nem tartunk. –Te és a bolt? – vonom fel a szemöldököm, mosolyogva. –Max csak cigiért vagy piáért mennél le. – vagy is hát, részemről nehéz elképzelni őt, a boltba úgy, hogy nem ez a két tételért megy le. –És igen hoztam, sőt ha a királylány kinyögi, hogy mit enne meg ebédre, akkor talán még hasonlót is kaphat. –össze font karokkal dőlök neki a falnak és figyelem a fiút. Szemem egy pillanatra el, el kalandozik rajta, de igyekszem inkább másfelé nézni. Mondjuk amennyire nagy a szája biztos bele is fog kötni, hogy mit bámulom szóval már felesleges is terelnem, de azért még hátha korán van még neki ehhez.
El se hiszem hogy ilyen korán képes fent lenni, csak azért hogy én biztos ne csinálhassak semmi olyasmit, ami neki nem tetszik, és még akkor is ezen morgolódom, amikor levetem magam a tévé elé, és csak nyomkodok, végül egy dokumentum filmnél ragadok le, hogy egy új technikás fotózást mutassanak be, ami nekem is tetszik, majd lehet hogy kipróbálom én is. Végül, is időm mint a tenger... és ezt még talán Cass sem fogja ellenezni. Annyira gyűlölöm ezt! Gyűlölöm amikor másoktól kell függenem, bár Nála nem viselt meg annyira, mert kompenzálta, és nem éreztem kényszernek, nyakig lubickoltam a romlottságában, és ő is az enyémben, azért voltunk olyan jó párosítás. Ezen is merengek, és azon hogy megint végignézem az elmentett fotókat. Mert bár mindent elküldtem neki, de magamnak is meghagytam őket egy mappába. Olyan fotókat is, amik... nem épp tiszta körülmények között készültek. Szerettem őt fotózni. És most mérföldek választanak el. Aztán felriadok a gondolatokból hogy Cassidy megérkezik, és engem keres. Hát mégis hol lennék? Jó ha nem a szobámban vagyok, akkor többnyire itt, mivel ez két szobás lakás, még az lenne a szép ha vele is kéne aludnom.... Bele se gondolok inkább... - Jah végül még öngyilkos lennék, mi? - morgok rossz kedvűen, ahogy rápillantok. Egész slampos, pedig általában normális cuccai vannak. - Mért nézel ki úgy mint akit most húztak ki a kutya szájából? - vonom fel a szemöldököm, ahogy a kérdésére beintek neki. - Lehet, de attól még nem akarok éhen halni se, szóval vettem volna kaját ha ki tudok menni - jegyzem meg megint, hogy bezárt. Mondjuk, nyilván ki tudnék jutni ha annyira akarnék de...kénytelen vagyok elviselni ezt, hiszen nem akarok rácsokat magam körül, és a magaviseletem miatt szinte biztos hogy mindig egyedül lennék valami zárt sötét helyen. - Nem tudom, találd ki te mit főzöl. Csak legyen benne hús, onnantól mindegy mi lesz az - hagyom rá, és észreveszem ahogy figyel, de nem foglalkozom vele, nehogy már övé legyen a világ minden figyelme. Csak helyezkedek kicsit és hátrasöpröm a szememből a félhosszú hajam. Lassan megint fel kellene nyíratni. Van egyáltalán valamire való fodrász ebben a nyomorult városban vagy oldjam meg magam házilag? - Hé, nincs véletlen hajvágód? - kérdezem végül meg.
Még nekem sincs fogalmam arról, hogy tudtam ennyire korán kelni, de ez így kész kínszenvedés. Az ágy gyom, viszont még túl korán van ahhoz, hogy ki kászálódjak. Félhétig csak szenvedni tudtam. Majd felkászálódtam az ágyból és a szekrényhez battyogtam. Annyira nem érdekelt, hogy milyen ruhába megyek ki, így az első, ami a kezem ügyébe kerül, felkapom. A tükör előtt elhaladva még gyorsan betúrok a hajamba, hogy azért normálisabban nézzek ki és már indulok is neki a reggelnek. Egy óra elteltével aztán tömött papírzacskókkal gyakorlatozok be a házba. Lerohamozom a konyhai asztalt, majd a lepakolás után egyből a kis kliensemet keresem. Ugyan csekély az esélye, hogy fent legyen…vagy még sem? Meglepődve pillantok a nappaliba. Na, ilyet is ritkán látni, hogy fel kel ”hajnalok, hajnalán”, rádaálsul magától. Nem is tudom, hogy kezdjek e aggódni azon, hogy nem e beteg. –Nálad már bármi előfordulhat. – jó tudom, bízhatnék kicsit jobban benne, de sajnos ez nem így megy. Ha bármi baj történik, engem rángatnak meg érte. Csak kérdésére veszem észre, hogy igazából mit is vettem fel. Gyorsan megnézem magam, majd megvizsgálva a terepet emelem vissza tekintetemet rá. –Mi az? Én már csak visszafogottabban öltözködhetek? – vonom fel szemöldökömet. Szoktam én ilyet is hordani, csak azért jóval ritkábban, mint ő. Jó mondjuk előtte még nem mutattam meg, hogy azért nekem is van egy, s más abban a ruhás szekrényben. De jobb is talán, ha nem tud róluk. –Szép az ujjad. Tán most manikűröztél? – hajolok közelebb színpadiasan, hogy meg nézzem. –Van kezed, meg eszed és egy ajtó kifogott rajtad? – vonom fel a szemöldököm. Persze tudom rá a választ, hogy hát, miért fogott volna ki rajta, de hát, ha a lustaság fájna… De gondolom, azért az is benne volt, hogy inkább éhen hal csak, rács mögé ne jusson. Végül is okos fiú ő. –Igen is értettem. – forgatom meg a szemem, ahogy rajta köt ki. Megdörzsölöm szemeimet és már indulnék is kitervelni a kaját, mikor meg hallom a kérdését. –Véletlenül lehet, hogy csak birka nyírom, van, de szerintem az épp megfelelő neked. –mosolyodom el és inkább vissza tartom a többit.
Fogalmam sincs, hogy merre jár az a kéretlen őrangyal, ahogy nevezték, amikor bemutatták nekem, hogy majd ő a jó úton tart, és segít nekem. Mintha nekem kéne segítség! Nem kell. Szemmel láthatólag ezt, rajtam kívül senki nem hajlandó megérteni, és elfogadni. Inkább fenyegetőznek, és a nyakamba sózták ezt a szöszit hogy viselkedni tanítson, vagy valamiféle életvitelt alakítson ki nekem. Hát komolyan nem tudom eldönteni hogy ez rosszabb vagy a sitten lenni. Bár nem, az én klausztrofóbiámmal? Kizárt az első héten megbolondulnék és végül biztos valami gumifalú helységbe zárnának ahonnan nincs kiút. Brrr, az kéne még, komolyan... Inkább vissza fókuszálok a tévére, mikor megjön, a papírzacskókkal, remek, akkor remélhetőleg lesz is valami ehető kajánk, lévén ő legalább tud főzni. - Hát tényleg kösz a bizalmat... úgy nézek én ki mint aki képes lenne megfosztani a világot egy ilyen különleges személytől mint én? - gúnyolódom, ahogy megfigyelem, hogy milyen slampos. Bár még így is van benne valami szemrevaló de... most komolyan? Ezen gondolkodom? Nagyobb a baj mint gondoltam. - Nem az. Általában normálisan öltözöl, de ez melegítő még hozzád se illik, már bocs... olyan nem tom, nem a te stílusod - jegyzem meg nyíltan hogy nem tetszik, mert a feketébb vagy simább cuccaival semmi bajom nincs. Azokban jól fest, de ez... Ez még tőle is rémesen rossz. - Jaja, látod? Egészen visszareszeltem- húzom el a szám, tudom én hogy vevő a hülyeségre, meg a fárasztó stílusomra, mert az övé se jobb. Pedig az nagy szó ha már engem valaki ebben überel. - Nem az ajtó, sokkal inkább más.... - morgok, és kissé elsötétül az arcom utálom amikor ezzel csesztet, nagyon jól tudja, miért nem törtem még fel a zárat és húztam el a belem. Nem akarom hogy körözést adjanak ki rám, és valahonnan úgy rángassanak be, mint valami kutyát. Mert az biztos hogy nem adnám olcsón magam. - Kac-kac. Mert szerinted olyan vagyok mint egy birka?! - morranok fel, sértődötten, ahogy felkelek a kanapéról, ahol eddig hevertem. Ezzel azért megsértette a hiúságom nem mondom, - Inkább azt áruld el szőke herceg hogy a kezembe mered adni, vagy attól félsz hogy azzal is megpróbálom megölni magam? - nézek rá jeges szürkés szemeimmel.
Most a szokottnál is sikerült korábban felébrednem. Valamiért mostanság egyre korábban vagyok fent. Bár néha sikerül egy kicsit vissza pisszenni, most ez úgy nem jött össze. Egy jó ideig csak forgolódok össze vissza, aztán ezt megunva neki indulok a városnak. Akkor legalább már gyorsan elintézek mindent, amit csak lehet. A bevásárlással is végezve sietek vissza, ehhez a lököthöz. Tudom, hogy nincs ínyére ez az egész, de ha nem akar a rácsok mögött narancsban feszíteni, akkor inkább beletörődik ebbe. Persze még az ember a kedvébe se tud járni, mert azt nem szereti. Legalább is eddig azt vettem észre. Néha elég nehéz esetnek bizonyul. Ekkor gondolkodom el azon, hogy én is ilyen voltam? Vagy netán rosszabb? Mindenesetre most már örülök, hogy annak az időszaknak is vége. Nagy nehezen becsörtetek a zacskókkal és már veszem is az irányt a konyhába, hogy megszabaduljak tőlük. –Ha kicsit meg is mutatnád, hogy megérdemled a teljes bizalmamat…Jaj bocsánat királylány, hogy mertem ilyet feltételezni is. –karba tett kézzel állok előtte és látványosan megforgatom a szemem. –Köszönöm bölcs tanácsod sensei, majd legközelebb oda figyelek. Elvégre is, még a végén nehogy szégyent hozzák szép fejedre. –húzom halvány mosolyra a számat. Hát, na. Reggel ez ugrott elém. Mondjuk, annyira nem is szokásom hordani, szóval fogalmam sincs, hogy minek hoztam egyáltalán magammal. De azért meglepő, kedvessége, hogy még erre is figyel. –Oh, akkor írj be magadnak egy piros pontot is érte. – vigyorgok rá gúnyosan. Tudom talán nem épp így kéne nevelnem, de előbb meg kell törni a pici agyát. Nehogy azt higgye már, hogy az ilyenekbe, egyedül csak ő a nagymester. Tudja is jól, hogy vevő vagyok a hülyeségekre egy bizonyos ideig. -Ha együttműködsz akkor a póráztól is hamarabb szabadulsz. – nevetem el magam, hiszen máskor ő próbál felhúzni, most meg én vagyok a soron. –Most erre tényleg válaszoljak? – bazsalygok a bajszom alatt. Hát, most mit ne mondjak? Fején találta a szöget. Az egóját meg nem árt néha vissza fékezni. Még a végén elrepülne, ha mindenki, köztük még én is állandóan dicsérgetném. Jó nem mondom, igen egy szemre való teremtés és… és ennyi. Na jó, lassan már beteg lesz. Miket is hordok össze? Már majd nem folytattam is…. Nagyot sóhajtva vissza battyogok hozzá és levágom mellé a hajvágót, meg egy doboz fánkot. Csak ezek után nehogy komornyiknak higgyen. – Remélem elég ügyes vagy és értesz is hozzá. – dünnyögöm neki, ahogy még egy pillanatra, megállok az ajtóban.
Rohadt egy hangulatom van olyan igazi semmit sem csinálós, ezért is döntöttem úgy, hogy tényleg nem is csinálok semmit, csak döglök a kanapén, és mindenféle buta műsorokat nézek, vagy valami zenei csatornát, bár azt inkább neten szoktam, itt csak ilyen könnyű pop-os szarokat játszanak, semmi olyat amit bevenne a gyomrom. Márpedig elég érzékeny vagyok zenére, és ez az egyetlen pont amiben szerintem Cass-el valaha is egyet fogunk érteni, neki se ez a tingi tangi izé jön be, hanem a keményebb metál és rock mint nekem. Emlegetett szamara meg is jelenik, hát ember még te kellessz a boldogságomhoz, de tényleg... - Ha egy kicsit is engedékenyebb lennél.... Innen mégis hogy mutassak feléd bármit is a középső ujjamon kívül, he? - morgok rá vissza, hiszen ez igaz, ha alkalmat se teremt, akkor innen nem igazán tudok mit csinálni. - Inkább vigyél el a hétvégi koncertre, na? - állok elé hirtelen egy vakmerő ötlettel, aztán ahogy a ruhatárát méltatom csak vigyorgok. - Nagyon helyes szőke herceg, soha nem élném túl, ha így kellene mutatkoznom veled... - sóhajtok színpadiasan, elég nagy ripacsok tudunk lenni, és néha bármennyire fáj bevallani jobb vele beszélgetni, és tépni egymás idegeit, mint a négy falat vagy a tévét bámulni. Alapvetően én is ember vagyok és vágyok a társaságra, de elzárnak tőle. Pedig egy jó kis koncert igazán jól esne. - Inkább húzzunk ki egy fekete pontot, na? - vágok vissza kis mosollyal, hiszen elvileg abból is gyűjtöttem jó párat már mellette, mindig tesz ilyen hülye megjegyzéseket h miért jár a fekete pont, mintha gyerek lennék és nem egy felnőtt pasi. - Jah, aztán remélem még nyakörvet is megpróbálsz rám adni... - morgolódok a kijelentésére, éppen eléggé herótom van ettől is, hogy itt apáskodik felettem, holott kb annyi idős lehet mint én. Eszem fszom megáll komolyan. - Ne. Inkább ne. Inkább csinálj valamit enni ha már betankoltál mert éhen veszek... - válaszolok, és ahogy kihozza a hajnyíróját felcsillan a szemem. Megmenekültem. Rühellem amúgy a fodrászokat, és ha lehet magamnak oldom meg a hajvágást. A fánkra meg csak cuki mosolyt vágok, és kivételesen nem mellékelek epés, rossz indulatú megjegyzést sem. Csak beleharapok egy csokisba és elvonulok hajat nyírni. Felhangzik a jellegzetes búgés, és fél órával később kerülök elő frissen nyírt hajjal. Oldalt eltüntettem a zavaró tényezőket, és most megint középről lóg csak a hajam ahogy szokott. Végig is szántok rajta ujjaimmal, aztán a konyhába megyek hogy legalább főállásban útban legyek Cassnak. - Na mit főzöl végül is? Van még kávé? - érdeklődöm egy újabb fánkkal, mert azt persze hoztam magammal. A csokisat imádom.
Kezdőlap
Tárgy: Cassidy && Milo 
