Pyper, Pyper, Pyper… Minek kellett találkoznom vele? Az elmúlt jó pár napom egy hatalmas nagy káoszba torkollott. Kivettem pár nap szabadságot, mert rögtön a találkozás utáni estén szétcsúsztam. Az alkohol eddig is jó barátom volt, de mostanság még a saját mércémmel is nagy túlzásokba estem. Egyik üveg a másik után. Fetrengés, hol egyedül, hol egy ismeretlennel. Újabb ivászat, és minden kezdődött újra. Alkoholmérgezés is bejátszhatott, mert több órányi cselekedetemről nincsenek emlékeim. Kiesett némi idő, de a lakás kinézetéből ítélve, nem voltam tétlen. Egy szemétdomb az egész, pedig normális körülmények között, elég rendszerető vagyok. Ebből már az is látszik, hogy a húgom nem járt a környéken. A legjobb barátom arca viszont rémlik, de lehet, hogy csak álmodtam, vagy beflesseltem valamit. Kibotorkálok a zuhanyzóba, beállok a hideg vízsugarak alá és megakad a szemem egy a mosdókagylóból kikandikáló üvegen. Utána kapok és meghúzom. A tusfürdő ma nem része a repertoárnak, csak álldogálok a víz alatt, iszogatok, majd amint kifogyott, a sarokba hajítom az üres üveget. Kilépek a zuhanyzóból, elzárom a csapot a vizes hátsómra meg felhúzok egy gatyát. A törölközőm már napok óta nincs meg, elveszett a szeméthalomban. Egy kis szellőztetés sem ártana, de az ablak messze, a szoba másik végében fekszik. Elcsoszogok az ágyig, szemrevételezve az összes utamba kerülő üveget. Mind üres. Leroskadok a hatalmas fekvőalkalmatosságra és csak bámulok magam elé. Nem volt elég, hogy megcsalt, gyereket is kellett csinálnia! Képtelen vagyok feldolgozni a dolgot. A megalázottságom éppen akkora, mint a fájdalmam. Tovább kell lépnem. Tovább fogok lépni. Csörgésre riadok fel, a fejem méhkasként zsong. Valaki a bejárati ajtónál motoszkál. Lassan fogom fel, hogy az illető az én lakásomba akar épp bejutni. Van kulcsa! Akkor csak két személy lehet. A húgom, vagy az asszisztensem! Fejbe vág a gondolat, már ugrom is a szekrény felé, de másnaposságomban megingok és nagy csattanással a földre vágódom. Teszek egy újabb próbát, felugrok, farmerért kapok, és már rángatom is fel magamra. Mielőtt még teljes lenne a siker, nyílik az ajtó. -Reggelt Zoya! – Nézek félmeztelenül, kócosan és borostásan az asszisztensemre. A hippi korszak óta nem néztem ki ennyire silányul. A bátyja igazán jó barátom, mégis, örülök annak, hogy most ez a lány van itt. A nővérével is jó pedig a viszonyom, de egyikük előtt sem akarnék ilyen csapzottan mutatkozni. Az előttem álló lány, ő más. Vele soha sem voltam baráti viszonyban, nem is nagyon beszéltünk, amíg fel nem vettem asszisztensnek. Mégis, ha a három testvér közül kéne választanom, csakis őt hívnám. -Nehogy üvegbe lépj! – Ne4 Mutatom a kezemmel is, hogy nyomatékosítsam, nézzen körül, mielőtt megmozdul. Sóhajtva igyekszem begombolni végre a farmerem, szememmel pedig egy normális póló után kutatok, de csak agyon gyűrött cuccokat látok. -Mi történt, lejárt a szabadságom? – Elképzelni sem tudom, hogy mit akarhat a lány, de állni is alig tudok. Kimerültség és extra másnaposság egy kis harmad és negyednapossággal keverve. Visszaroskadok az ágy szélére, s onnan nézek Zoya szikrázó szemeibe. Ha egy beteg állatról van szó, én nem segíthetek! Még magamat sem tudom helyrehozni. Közben sikerül előhalásznom egy még használható felsőt, így nyugdíjas ütemben bele is bújok. Nincs túl friss illatom, de legalább fel vagyok öltözve. -El ne ess, ma pocsékak a reflexeim! – Bennem van a Zoya védelmére intő ösztön, mióta csak először bukott fel a lábam előtt.
Egy kezdő a cicának!
Zoya Pearson
Csatlakozott :
2015. Oct. 30.
Hozzászólások száma :
9
Tartózkodási hely :
London, ill. a Ranch
Tárgy: Re: Zoya & Max Csüt. Nov. 05, 2015 7:16 pm
Max & Zoya
Nagyon hiányzik Max. Na nem úgy... Csak a munkahelyen, nélküle tiszta káosz szinte minden - hála nekem. Na jó, nem teljesen, mert nem halt meg egy állat se, a rendelő sem égett le (még), és semmi komoly probléma nem történt. De azért jó lenne már, ha visszajönne a szabadságáról, és minden visszatérne a megszokott kerékvágásba. Ezért még tegnap eldöntöttem, hogy meglátogatom, még lucsom is van a lakásához, szóval könnyedén be tudok hozzá jutni. Este pedig már biztos voltam abban, hogy el kell mennem hozzá, hála az én drága bátyám egy apró megjegyzésének, miszerint Max nincs épp a legjobb formájában. És én még enyhén is fogalmaztam a bátyámhoz képest. Ki kell Őt rángatni a nyomorából, még ha csak egy napra is, és ki lenne erre a legjobb személy, mint én? Na jó, biztos akad, de most lelkes jelentkezők hiányában meghozom ezt az áldozatot. El se hiszem, milyen önfeláldozó vagyok... Mindjárt elsírom magam a meghatódottságtól. Na de a lényeg a lényeg, hogy most épp itt állok a kedves főnök lakása előtt, és a kulcsot próbálom előhalászni a táskám mélyéről. És nem, ez koránt sem olyan egyszerű dolog, mint aminek elsőre tűnik. Ugye ti is ismeritek azokat a sztorikat, amiket a női táska rejtelmeiről mesélnek. Na most képzeljétek el azt, csak még nagyobb feketelyukkal, még nagyobb káosszal. És ezt még meg is nehezíti, hogy az egyik kezemben egy bolti - szerintem nagyon mű - levest fogok. Mert én olyan kedves vagyok, hogy még kaját is veszek neki. Sajnos az már nem jutott eszembe, hogy kávét is vegyek, de az csak lesz nála, nem? Végül nagy nehezen sikerül megtalálnom azt a bizonyos kulcsot, és diadalittasan nyitok be a lakásba. És ami ott fogad... Legszívesebben sarkon fordulnék, és mennék haza. De aztán erőt veszek magamon, és belépek, fél szemmel keresve Max-et keresem, és közben próbálok arra is figyelni, hogy ne bukjak orra. Mert itt már nem csak a saját lábamban tudok elesni. - Jó reggelt neked is. - Próbálok vigyorogni, de sajnos valami ahhoz csak egy kicsit hasonlító grimaszra futja. Nem is láttam Őt még ilyennek, és nagyon szeretném, hogy több ilyen alkalom nem is lesz. De ebben talán nem nagyon kéne reménykednem. - Jó, jó... Nyugi, vigyázok. Nem kell aggódnod. - sóhajtok egyet, majd leteszem a táskám, és a bolti levest, hogy aztán ki tudjam nyitni az egyik ablakot. Kell ide némi friss levegő, mert ezek a szagok... - Még nem. De... A tűzoltók nem is hívtak téged? - olyan komoly arcot vágok, hogy az csak na, mikor ezt kimondom, és Max tekintetét keresem. De nem bírom sokáig, hamar elnevetem magam. Szerencsére nem történt semmi, minden, és mindenki épségben van. - Nyugi, csak látni akartam, hogy vagy... És hoztam neked erőlevest. Elvileg jó másnaposság ellen. Kávé sajnos nincs. - kacsintok rá, majd elbotorkálok az ágyáig, hogy le tudjak huppanni mellé. - Akkor ma nagyon óvatos leszek. - vigyorgok egyenesen a képébe, és azon kezdek el gondolkozni, hogy mit csináljunk ma. akár elmehetnénk sétálni, egy kis friss levegő senkinek sem ártott még. - Tudod, először nem is akartam hinni a fülemnek, mikor a bátyám megjegyezte, milyen szarul vagy. De apááám... Igaza volt... - dőlök hátra nagyot sóhajtva megint, és a plafont kezdem bámulni.
Az ember azt hinné, hogy a saját lakásában, biztonságban van. Ott úgy szenvedhet, ahogyan csak kedve tartja. Aztán rájön, hogy vannak nők az életében, akiknek van kulcsuk a lakásához. A biztonságérzetnek annyi. Így érzem magam most én is. Mindig örülök a kis szőke lány társaságának, de azért némiképp frusztrál, hogy mocskosul nézek ki és elég kevés ruha van rajtam. Tíz éve még nem zavart volna mindez, de mostanra felnőttem és rájöttem, hogy az égvilágon semmi menő nincs egy alkoholtól fetrengő emberben. -Nem tetszem? – Vonom fel a szemöldököm a lány grimaszát látva. Szarul nézhetek ki, így nem is hibáztatom, ez inkább ilyen másnapos cukkolás, ami nem is hangzik annyira viccesnek, ha az ember nem mosolyog hozzá, szóval villantok egy kényszeredett mosolyt. -Nem aggódok, csak nem akarom, hogy összetörd magad. Oké, tényleg aggódom! – Morgolódom a hajamat túrva, hátha beáll magától valami elviselhető formába. Ha nullás gépet használnék, könnyebb lenne reggelente. Tekintetemmel követem a lány mozdulatait, nem mintha esélyem lenne elkapni, ha megborulna. Nyomában friss levegő tódul a lakásba, s csak most tűnik fel, hogy mennyire áporodott szagok uralkodtak eddig a helységben. -A tűzoltók? –Kapom fel hirtelen és látszólag ijedten a fejem, majd Zoya tekintetét keresve próbálok rájönni, hogy mi történhetett, mire elneveti magát. Ez a lány kikészít öt perc alatt. Impulzív vele minden egyes perc, az biztos. -Ez nem volt jó vicc, majdnem a szívem is megállt a rémülettől! – Kis túlzással tényleg a frászt hozta rám. Már csak az kéne, hogy valami nagy bakit kövessen el, míg nem vagyok vele. Magamhoz kéne bilincselnem minden egyes munkanapon, hogy többé ne legyen gond. -Köszönöm a levest! Jól jön, nem emlékszem, mikor ettem utoljára. Kávé van a konyhában, csak főzni kell, ha kérsz! – Magyarázok az immár mellettem ülő asszisztensemnek, miközben próbálom legyőzni a másnaposság okozta kínokat. Kisfiú korom óta nem szégyelltem magam így a lakásom, vagy a saját kinézetem miatt, mégsem érzem, hogy abba kéne hagynom ezt az életmódot. Az eszem tudja, de most jó így. Tegnap előtt kijózanodtam, lementem, bevásároltam, aztán kiakadtam takarítás közben, végül leittam magam, ismét. -Mindig nagyon óvatosnak kéne lenned! – Nem mellékes dolog, hogy jó volna, ha vigyázna magára a nap 24 órájában és nemcsak akkor lenne óvatos, ha előtte külön megkérem rá. De, ha ezen múlik, mostantól minden reggel megkérem, ha el nem felejtem. -A bátyád többet pletykálkodik a szomszéd vénasszonynál! Nem vagyok szarul, jól vagyok, csak tegnap kicsit kirúgtam a hámból. – Ja, meg tegnap előtt, az előtt és az előtt is. Teszem hozzá már csak gondolatban. -Hé Zoya! – Halk hangon beszélek a nő felé fordulva, s tekintetét keresve igyekszem kifejezni a hálám valahogy. De több okból sem találom a megfelelő szavakat, így a végén csak egy hétköznapi köszönömöt nyögök ki. -Kösz, hogy benéztél! – Azért jól esik, ha van, aki gondol az emberre. A húgomnak kéne itt lennie, de mivel ő elutazott én meg biztos, hogy nem fogom felhívni, így azt hittem, hogy egyedül kínlódhatok itthon úgy, hogy a kutya sem néz rám. Ezért is esik jól, hogy a rokonokon kívül, hiába érzem néha mocskosul magányosnak magam, van, aki néha nap gondol rám. Vagy csak fél, hogy elveszti a munkáját, ha nem megyek vissza hamarosan. -Összedobjunk egy kávét, vagy teát? Közben elmesélheted, miket műveltél a szabadságom alatt. – Valahonnan egy fájdalom csillapítót sem ártana szereznem és egy gyors zuhany sem lenne az utolsó.
Bocs a lassúságért
Zoya Pearson
Csatlakozott :
2015. Oct. 30.
Hozzászólások száma :
9
Tartózkodási hely :
London, ill. a Ranch
Tárgy: Re: Zoya & Max Szomb. Dec. 05, 2015 8:52 am
Max & Zoya
Teljesen zavartalanul állok Max előtt, nem igazán érzem kényelmetlenül magam a kinézete miatt, bár látván milyen pocsékul néz ki, azért önkéntelenül kiül egy apró grimasz az arcomra. Ezt leszámítva, mintha csak otthon lennék, úgy pakolom le a cuccaimat és nyitom ki az ablakot. - Őszintén? Jelen állapotodban nem. - öltök nyelvet rá egy pimasz vigyor kíséretében. Őszintén szólva szerintem nincs olyan ember - nő - a világon, akinek egy alkoholtól bűzlő, másnapos pasi tetszene. Következő mondatára nem mondok semmit, csak a szemem forgatom egy hatalmas sóhaj kíséretében. Még mindig nem értem, miért kell ennyire aggodalmaskodni miattam. Jó, az igaz, hogy nem vagyok az óvatosság mintapéldánya, sőt... De ha állandóan valaki figyel rám, sosem fogok megtanulni vigyázni magamra. Maximum egy kicsit sűrűbben fogom meglátogatni a sürgősségit, mint normális esetben. De Ők, azok a hímnemű egyedek - név szerint Max és Darren - mindenáron vigyázni akarnak rám. Nem tudom, ez valami pasis ösztön lehet, vagy valami ilyesmi. - Bocsiii... Még szerencse, hogy nem, mert nem tudtalak volna újraéleszteni... - nevetek fel, most már érezve az ablakon át beáramló friss levegőt is. igazából elméletben tudok újraéleszteni, mert tanultam elsősegélyt, de a gyakorlat... Na az már egy teljesen más kérdés. Az elméleti tudással soha nem volt bajom, de ha már valami a gyakorlatba is át kéne ültetni, na ott kezdődnek a gondok. Bár az elsősegély oktató is mondta, hogy inkább néhány törött borda, mint egy halott ember. Azért én mégsem vállalnám a kockázatot. - De én mindig óvatos vagyok... Csak van, amikor a kétbalkezességem győzedelmeskedik az óvatosságom felett. Erről nem én tehetek - és mindehhez olyan cuki, ártatlan pofit vágok, hogy azt még a legaranyosabb bajkeverő kiskutyák is megirigyelnék. De hát na, tényleg nem én tehetek róla, hogy a szem-kéz koordinációm nem igazán jó. Ez mind a genetika hibája. - Nekem mondod? Néha rosszabb, mint az öreg néni a szomszédban. Pedig Ő aztán egy nagyon pletykás vénasszony. - Na jó, ezt most talán egy kicsit eltúloztam. - Aha... Egy kicsit... - Reagálok a kijelentésére, jó sok iróniával, és egy csipet gúnnyal megfűszerezve. - Nincs mit, Maxi. Miféle barát lennék, ha nem jönnék ilyenkor leszívni a maradék energiád is? - Viccelem el ezt az egész, kissé érzelgősre sikerült pillanatot. Nem is várok el tőle semmiféle hálát - mert én ilyen nagylelkű vagyok - csak épp úgysem volt jobb dolgom. Meg egyébként is érdekelt, hogy van az én kedvenc főnököm. - Egy kávé jól jönne most nekem is... és hát... Igazából elég unalmas volt. Szinte semmi sem történt - minth az emberek és állatok megérezték volna, hogy nincs Max, és nem kéne jönniük - Nem halt meg egy állat se, a rendelő sem égett le, és képzeld... Nem törtem el semmit. - Mesélem, a végére már teljes beleéléssel, és büszkén. Bár ez nem teljesen igaz, mert egy bögrét ripityára törtem. De az nem számít, ugye?
Az asszisztensem arcára van írva, hogy mit gondol a jelenlegi állapotomról. Semmi jót! Gondolom ezzel mások is így lennének, ezért nem mentem be a munkahelyemre sem. Kellemetlen lett volna, ha iszákos, lecsúszott görénynek néznek azok, akik eddig rám bízták a kedvenceiket. -Most összetörted a szívem, kiscicám! – Morgok bánatos kutya szemeket meresztve, ami hihető is lenne, ha nem lennék iszonyatosan másnapos. Talán még a szemeim is vörösek, ami inkább nyúlra, mint kutyára emlékezteti az embereket. Nehezemre esik a gondolkozás is, de némi humor azért még van a tarsolyomban. Más kérdés az, hogy a nő vevő rá vagy sem. Ez az ő döntése, az enyém meg az, hogy egy darabig most nem iszok. Úgy kb. estig! -Hát akkor ez a napom pocsékabb lett volna még annál is, amilyen most! – Újraélesztés? Kinek kell az? Jól ellennék én holtan is, nem sokban különbözne attól, mikor kiüt a pia. Így se, úgy se tudok magamról, akkor meg tök mindegy. Legalább a másnaposságot elkerülhetném! Jó ég! Mióta vannak ilyen sötét gondolataim? -Kétbalkezesség az óvatosság felett? Milyen frappánsan megfogalmazott kifogás ez kisasszony? – Kellett bő két perc mire megértettem a szavait, de aztán vigyorogva reagálom le a dolgot. Én aztán tudom jól, hogy mennyire ügyetlen tud lenni, de ez nem csak a hiányossága, hanem a bája is valami szinten. Legalábbis szerintem ő olyan nő, akit minden férfi védelmezni akar, ha megismeri. -Még nála is rosszabb? Akkor ezentúl, nem avatom be az életem mocskos, vagyis mocskosan unalmas részleteibe. Még a végén az egész város megtudná, azt a sok érdekességet rólam! – Ismét poénkodok, hisz az életem olyan baromi unalmas, hogy erről még a vénasszonyok sem pletykálnának. Vagyis, talán az alkoholista korszakomról igen, de ez nem egy állandó momentum. Remélem, hogy nem az, mert akkor tényleg bajban vagyok! -Ugyan! Tőled csak feltöltődök! Bearanyozod a szürke napjaimat. Nem, inkább beszínezed a szivárvány összes színével. Már hupikéket látok! – A viccre vicc a felelet és egy féloldalas, borostás mosoly. Ha jól belegondolok, Zoyával tényleg érdekesebbek a napjaim, mint mielőtt felvettem. Vele mindig történik valami, így legalább ezer új sztorival bővült a poénos történet repertoárom. - Furcsa, hogy pont veled nem történt semmi! Pedig, te vagy a forgószelek hercegnője! És igen, nem árt, ha nekiesünk annak a kávénak, mielőtt újra bekómálok! - Megkísérelek elvánszorogni egészen a konyháig, bár lépteim még ingatagok, lassan és majdnem biztosan haladok. Csak ne forogna így minden! -Büszke vagyok rád Zoya! – Olyan átéléssel mondom ezt, mintha minimum az apja lennék, aki majd eszét veszti, mert ennyire fantasztikus az ő kislánya. -Ugye segítesz nekem ebben a kávé dologban? Épp nem vagyok a helyzet magaslatán! – Ja, meg egy gyors zuhany is rám férne, meg egy marék tabletta, hogy ne menjen szét a fejem. De ahhoz ki kéne jutnom a fürdőbe, ami most olyan távoli helynek tűnik. -Azt sem tudom, merre van még tiszta pohár! De az rémlik, hogy a kávét nem vettem ki a szatyorból, mert a whisky elterelte a figyelmem. – Úgy csoszogok, mint egy haldokló nyugdíjas, de ez legyen a legnagyobb problémám. Még jó, hogy a rókát nem szoktam kidobni, mert most aztán szégyellhetném magam. -Egyébként, mi újság veled? Gyűlnek a randi időpontok a noteszedben? – Újabb beszélgetést indítok, miközben sorra nyitogatom a konyhaszekrény ajtóit, hátha megtalálok legalább 1-2 tiszta poharat. Nem akarok mosogatni!
Kezdőlap
Tárgy: Zoya & Max 
