ALEXIA BELLA TABAK

Előtörténet

Klagenfurt mindig csodás, ha tél ha nyár van, a Wörthersee partján fekvő város Ausztria legkedveltebb turista helye. Ide születtem én sok évvel ez előtt. Még lábra sem álltam, de már tudtam, hogy mi az a ló, ugyanis édesapámnak volt egy pici tenyész istállója. Amikor elég idős lettem és a szüleim megengedték megtanultam lovagolni, az iskolán kívül otthon gyakorolhattam, hiszen az anyukám kiváló zsoké volt és néha még akkor is versenyzett mikor már nem csak a csattogós lepke volt a kedvenc játékom. Ugyanakkor ez okozta a hatalmas változást is az életemben, amikor anya az utolsó versenyén felbukott Viharral és örökre a tolószékhez ragadt. Az ő lovak iránti szeretete nem tört ugyan meg, de az enyém igen, én a csődört okoltam amiért anya beteg lett, tizenkét éves voltam, nehezen tudták megmagyarázni, hogy ez bárkivel előfordulhatott volna. Természetesen megmakacsoltam magam vissza akartam kapni az én életerős anyukámat, az udvarra már csak akkor mentem ki, amikor nagyon muszáj volt, beköltöztem a szobámba és véletlenül sem voltam hajlandó nyitni a világ felé. A lovak iránti vonzalmam azóta visszatért, de a bizonytalanságom az emberek felé megmaradt. Ugyanis még abban az évben született az istállónknak egy nagyon beteg, de gyönyörű szép kanca csikó. Anya azt tanácsolta, hogy adjak én nevet a csöppségnek, tudtam, hogy segíteni akar, napok múlva persze le is mentem az istállóba megnézni a pöttömöt. Egy igen sovány fríz csikó látványa tárult fiatal szemeim elé. Anya és apa az irodában beszélgettek, így nem akartam zavarni, egy kérdést sem akartam feltenni, percek múlva már a bokszban voltam. Tudtam, hogy a kanca nem éppen barátságos épp hogy megengedi apának meg az orvosnak, hogy bemenjenek, de most rajtam volt a sor. Hajnal igazából csak egyet prüszkölt, aztán a reggeli zabra figyelt míg én a csikóhoz léptem, először a pici fehér csillag vonta el a figyelmem a homlokán, sötét szőrén csak úgy világított a fehér folt, aztán a szemeibe néztem és ott minden megváltozott. Az a kis ártatlan beteg paci bármit megtett volna azért, hogy egy kicsit is szeressék, én pedig nem voltam rest mellé lépni és egy hatalmas cuppanóssal köszönteni. A csikó erre felnyihogott, böködni kezdte a tenyerem és vidáman az anyjához lépdelt és enni kezdett. Anyáék persze ekkor értek a bokszhoz, én pedig vidáman közölte, hogy Ajándék lesz a pöttöm neve. Ezután minden nap lementem hogy lássam hogy érzi magát a kiscsikó. Míg az én lovakba vetett bizalmam visszatérni látszott, addig Ajándék is szépen gyarapodott. Mintha meggyógyítottuk volna egymást. Azóta ő az én lovam a díjlovagló társam és a legjobb tanítóm. Jelentkeztem egy olyan iskolába ahol ki lehet tanulni a lovasterapeuta szakágat. Az elmélet már megvan, de gyakorlatot nagyon nehezen lehet szerezni ha nem vesznek fel dolgozni. Az elmúlt évben egy lovas bemutatón voltam Londonban, ott ismerkedtem meg egy férfival, érdekelte hogy mit tudok, persze még csak elméleti szinten és ezt el is mondtam neki, beszélgettünk a lóérzékről is, hogy a lovak megérzik a rosszat és a jót egyaránt, nagyon hasonló ízlésünk volt a témával kapcsolatban, ám még mindig munka és gyakorlat nélkül álltam a világban, pedig a záróvizsgámhoz szükségem volt minimum egy év külső gyakorlatra. A férfi felajánlotta, hogy beszél a testvérével és mehetnék hozzájuk dolgozni, felvillanyozott a hír. Egy hét múlva jött is a levél, pontos címmel, már csak csomagolnom kellett hogy a Rodeó Ranch-on töltsem a további életem, ahol remélem sok gyerekkel szerettethetem meg a lovakat. A ló gyógyír a léleknek ezt mindenkinek tudnia kell.