Pearson testvérek & Max

"A barátság nyelve nem szavakból, hanem jelentésekből áll."

Újabb melós nap, de most kivételesen hálás vagyok azért, mert egy komolyabb beteg állat sem került a kezeim közé az elmúlt 24 órában. Máskor vágyom a kihívásra, ezért is fordult már meg a fejemben a költözés és az új munka keresése, de ma túl szétszórt vagyok a gondolkodáshoz. Agyalok én egyfolytában, csak nem azon, amin kéne. A diáklánnyal töltött éjszakán kattogok, holott tudom, hogy nem kéne. Csak szex volt, semmi több. Nem nagy ügy, minden felnőtt emberrel megesik néha, hogy egy kvázi idegennel bújik ágyba. Fiatalabb nálam, de azért én sem vagyok még nyugdíjas korú. Diák, de mivel felnőtt és nem vagyok a tanára, ez sem para. Mégsem hagy nyugodni a dolog. Nem vagyok az a típus, aki fiatal szűzlányokat visz szobára. Őt sem vittem, csak így hozta a pillanat! Nem mintha mentségeket keresnék. Vagy mégis? Aztán itt ez a Pyper dolog.  Darrennek még nem is említettem, hogy találkoztam vele.  Kényes téma, az exem a szeretője meg a szerelemgyerekük. Ezzel nem sok ember hozakodna elő egy baráti csevej közepén. Megbolondulok!  Francba! Hátra túrom immár a sokadik alkalommal a hajam, mintha az segítene előzni a nem kívánt gondolatokat. Már vagy huszadjára szelem át az akadémiát. Istállóktól a rendelőig, majd a karámok és ismét a rendelő. Kvázi lejárom a cipőm talpát. A dühítő az, hogy fele ennyit sem kéne kutyagolnom, ha nem feledkeznék meg mindig valamiről a nagy gondolkozásban. De ma olyan az agyam, mint egy jókora szita. Sok minden átjut a rostán. Például az is, hogy mit mondott Zoya egy órával ezelőtt. Előbb ment el, de ha megkínoznának, sem tudnám felidézni, hogy hová. Nem emlékszem és ez frusztrál! Ha róla van szó, hajlamos vagyok túlaggódni a dolgokat. Még embert nem láttam, aki ennyi balesetet tud okozni a puszta létezésével. Remélhetőleg jól van. Azért amint visszatámolygok a rendelőbe és kibújok a jobb időket is látott köpenyemből, azonnal a telefon után kapva tárcsázom a számát. Kicsörög…kicsörög….kicsörög….
-Vedd már fel! – Morgok a készüléknek, de hiába. A sípszó közepén teszem le a kütyüt. Vajon hányszor tárcsázhatom a számát, mielőtt zaklatónak tűnnék? A válasz elmarad. Helyette ismét kicsörtetek az ajtón, ezúttal a kocsimhoz, hogy aztán némi tiszta ruhával a hónom alatt térjek vissza. Gyors tusolás aztán irány a középső Pearson testvér! Még jó, hogy egy kis tusoló fülke is helyet kapott a rendelőben, különben ürülékkel borítva kéne minden másnap hazakocsikáznom. A többi dologról már nem is beszélve. Mocskos munka ez! Kapkodva tisztálkodok, hiszen már most mondhatni késésben vagyok.  Samantha vár és mivel legalább egy hete megbeszéltük a mai vacsorát, nem halaszthatom el. Viszont legalább tíz percet kések. Sóhajtva rángatom magamra a ruháimat, pénztárca, kulcs a zsebemben.  Még vizes a hajam, mikor már tisztán és felfrissülve elhagyom a munkahelyem és átcsörtetek ismét az udvaron. Lopva körülnézek, de Lottie sehol. Oké, legalább ma elkerülöm a kényes újra találkozást. Ez jó! Úgysem vagyok a helyzet magaslatán.  
-Egy szőke szépséget keresek, nem tudja, hol találom? – Állok meg az ajtóban, pimasz vigyort varázsolva a képemre. Nem ez az első ilyen alkalom, vittem már vacsorázni és hecceltem is már épp elégszer. Azt hiszem, ezeken a dolgokon már senki sem lepődik meg úgy, mint eleinte. Bár, néha vannak találgatások arról, hogy melyik testvérrel kavarok. Ha tudnák, hogy soha sem volt közöm úgy egyikhez sem, azt hiszem, meglepődnének. Vagy azt hinnék, langyi vagyok. Értem is miért. Mindkettő gyönyörű fiatal nő, csakhogy mindkettő a legjobb haverom húga. Vagyis számomra mondhatni tabu, nem mintha érdeklődtek volna irántam valaha is.
-A bátyád nincs itt? – Körbe pillantok, és nyilván valóvá válik, hogy nincs. Hát akkor így járt! Igaz, hogy nem szóltam neki a mai vacsoráról, de nem is tartottam fontosnak. Úgyis mindig mindent tud, mint valami rossz kísértet. Gondolom Sam vagy Zoya erről is tájékoztatta.
-Akkor elrabollak, neki meg dobunk egy sms-t! – Hirtelen jutok döntésre, majd úriemberként felkínálom a karom. Nem azért, mert sántít a lány. Ugyan! Tudom, hogy képes eljutni egyedül is a kocsimig. Ez pusztán a barát randis sármom egy része.
-Neked nem mondta a húgod, hogy hová ment? Próbáltam hívni, úgy 20-szor, de nem veszi fel. – Grimaszolok kifelé menet, majd miután túljutunk az udvaron, készségesen még a járgányba is besegítem. Talán az ilyen dolgaim miatt hisznek rólam hülyeségeket az emberek. Pedig szimplán csak figyelmes vagyok az olyanokhoz, akik közel állnak hozzám.
- És most amíg én vezetek, te elmesélhetnéd a heted és dobhatnál egy sms-t a bátyádnak, mert holt biztos, hogy szeretne csatlakozni! – Még lediktálom, hogy melyik étterembe megyünk, majd beindítom a kocsit. Darren nem hagyná ki a közös programot, hacsak nincs valami sürgős dolga. Mondanám, hogy azért, mert imád velem lógni, de talán csak attól fél, hogy tényleg elrabolom az egyik húgát, hogy aztán élete végéig a rabszolgám legyen. Már a gondolat is mosolyt csal a képemre. Ja, mert én olyan r*hadtul vad ember vagyok!

...