Duffy Matthews

Előtörténet

A kissé borús hangulatú, de gyönyörű Hastings-ben születtem. Boldog gyerekkorom volt, nem panaszkodhatok. Szeretetben nőttem fel, megvolt mindenem, amire csak vágytam. Na nem azt mondom, hogy a szüleim elkényeztettek, mert azért nem voltak olyan anyagi helyzetben, hogy minden apróságot megvegyenek, amit csak megláttak, de igazából én sem voltam olyan hisztis, követelőző gyerek.
A lovaglást már egészen korán megszerettem. Az egyik jó barátomnak volt 2 lova, Léna és Süti, rajtuk kezdtem el megtanulni lovagolni.
Később hiába kértem a szüleimet, hogy vegyünk mi is egy lovat, nem engedhettük meg magunknak.
Éltem életem, igyekeztem mindenben jól teljesíteni, aztán az vagy sikerült, vagy nem.
Már tizenéves voltam, amikor megszületett a húgom. Az első perctől kezdve imádtam őt. Persze sokszor bosszankodtam miatta, amikor nem hagyott tanulni vagy egyedül akartam volna inkább lenni, de mindezek ellenére sosem haragudtam rá igazán.
Minden csodás volt, szép család, boldog pillanatok. Egyik évben apám meglepett a szülinapomon egy 6 éves fríz kancával. Azt mondta előléptették a munkahelyén és mivel tudja mennyire vágytam egy lóra, gondolta vesz nekem egyet, a továbbiakat meg majd megoldjuk. Elképzelhetetlenül boldog voltam. Destiny-nek neveztem el a csodás ébenfekete kancát.
Attól a naptól kezdve minden szabadidőmet a lóval töltöttem. Na jó, majdnem minden. Sokat veszekedtünk is emiatt a húgommal. Viszont megérte ennyit foglalkozni Destinyvel. Nagyon sokat tanultunk egymástól és neki köszönhetően már egész jó lovas vagyok. Na azért sokat kértem segítséget ismerős lovasoktól, de nagyon sok mindent a saját bőrömön tanultam meg.
Ebben az állandóan felhős városkában én már észre sem vettem, hogy minden olyan borús, mert annyira jól éreztem magam.
Azonban semmilyen tündérmese nem tart örökké. Tavaly szörnyű napokat éltünk meg. Édesapám meghalt egy motorbalesetben. Édesanyámat ez annyira megviselte, hogy el is feledkezett a lányairól és teljesen elhagyta magát. Az alkohollal próbálta enyhíteni bánatát, de az nem segített rajta.
Egy nap kezet emelt a húgomra és engem is megfenyegetett. Tudom, hogy akkor csak az alkohol beszélt belőle, de annyira megijedtem, hogy fogtam a húgom és Destinyt és elhajtottunk apa kocsijával. Akkor még nem tudtam, hogy hova sodor a sors, csak mentem előre, minél messzebbre.
Másnap, miután egy éjszakát a kocsiban töltöttünk, úgy döntöttem Londoba megyünk, azt gondolva, hogy könnyen találunk szállást és munkát nekem, sulit a húgomnak. Közeledve London felé elhaladtunk egy ranch előtt. Hirtelen eszembe sem jutott, hogy Destinyt nem vihetem Londonba, így 10 perc kocsikázás után visszafordultunk. Szerencsére csodás emberekkel találkoztam ott, akik nagyon segítőkészek voltak. Beleegyeztek, hogy addig ellátják Destinyt, amíg nem találok munkát, majd később kifizetem nekik.
Bár nem látszott rajtam, de örültem, hogy sikerült a lovamnak jó helyet találni. Már csak nekünk kellett.
Pár estét a kocsiban aludtunk, mire végre találtam egy kis albérletet, amire volt pénzünk és még pont elég is volt kettőnknek. Ott kialudtam magam, hogy másnap munkát keressek. Találtam egy nem épp nekem való munkát, de muszáj volt jelentkeznem. Így lettem pincérnő egy kávézóban.
Mostanra, pár hónap után már kezdenek jobbra fordulni a dolgok. Van fizetésem, Destiny jó helyen van, a húgom jó helyen van és az iskolába is talán kezd beszokni. Anyámmal azóta sem beszéltem, pedig hívott párszor. Félek beszélni vele, nem akarom, hogy megtaláljon minket. Egyelőre úgy néz ki, hogy jól el leszünk itt Londonban...

Destiny

Megjegyzés

Ő az én kis életem. Mindenemet odaadnám érte, nagyon ragaszkodok hozzá. Ő a tökéletes ló. Türelmes, szófogadó, soha egy rossz mozdulata nem volt. Bár csak nagyon alap szinten űzzük, tudom, hogy nagyon jól teljesítene díjlovaglásban. Egyébként csak hobbilovas vagyok, nem versenyzek, nem is lenne rá elég időm és pénzem.
Nem egy gazdás, másokat is simán magára enged, de azért én kétszer megnézem azt, aki a hátára akar ülni.
Terepen nem ijedős, nagyon megbízható.