A péntek délutánt nem csak a diákok várják úgy, mint a messiást, hanem a tanárok is, és a legjobban talán én várom, hogy hazamehessek és legyen egy nyugodt hétvégém, amikor dolgozatokat javítok, filmeket nézek és úgy általánosságban élvezem az életem Londonban. Hazafelé talán a kedvenc kis klubbomba is benézek egy italra onnan egy saroknyira lakom, kizárt hogy abban a pár méterben akarnának igazoltatni. Szóval arra felé veszem az irányt, és a megszokott kis útvonalon haza kocsikázom. Túlságosan hosszú volt ez a nap, de legalább jól telt, de az agyam jelenleg egy puding is megirigyelhetné úgy ki vagyok. Már most a karácsonyi bál szervezésén dolgoznak a fiatalok, és mivel nem vagyok ám én olyan öreg, szívesen segítek nekik én is ebben, és tanítás után még egy órát beszélgettünk erről is. Mert segítek a szervezésben és az apróságokban. Én fontosnak tartom hogy a tanárok is részt vegyenek ebben, hiszen jó az, ha összetartunk és a tanárokat nem ellenségnek tekintik, hanem olyanoknak akiktől kérhetnek tanácsot és segítséget, én mindig ezt a képet próbálom erősíteni.
A város fényei lassan közelednek és hamarosan be is érek és már kanyarodom is a kis mellékutcába ahol leparkolok és bemegyek egy italra.
- Helló, kedves! Egy dupla Bourbont legyen kedves - köszöntöm a fiatal pultos lányt, hiszen már látásból ismerjük egymást, és beszéltünk is pár szót egymással, elég gyakori vendég vagyok itt a hétvégén. Hétköznap nem iszom, legalábbis nem sokat. Bár inkább egyáltalán, maximum akkor ha nagyon kivagyok, vagy rossz hírt kapok vagy ilyesmi, hétvégén meg még egy tisztességes tanár ember is lazíthat. [/i][/color]

A munka utáni lazulás szükséges, hiszen a felgyülemlett stresszt ki kell adni valahol, és ez is van olyan mint minden más, hiszen egy pohárka nem árthat meg és szeretem a whiskey ízét, de hét közben nem ihatok, mert olyankor felelősségteljes tanár vagyok, vagy mi a szösz. Szóval marad a hétvége, és a péntek este már határozottan annak számít, így hát beülök a kedvenc helyemre, és visszonzom a pultos lány mosolyát. Azóta ő van itt, hogy elkezdtem ide járni, és valahogy megszoktam hogy többnyire ő néz vissza rám ha jövök. Megnyugtató hogy ő legalább kitart itt. A pult széléhez telepszem ahová szoktam, hogy ne keltsek nagy feltűnést, és már kapom is az italom.
- Már fejből tudja, igaz? Ejnye, ennyire kiismerhető lennék... - sóhajtom, ahogy elém teszi az italt és ki is fizetem. Nem szeretek sokat tartozni, így mindig arra törekszem hogy egyből rendezzem is a számlát. Nem bánom, hogy ide sorol, hiszen jól esik néha pár szót váltani vele, őt nem látom annyit, mint az embereket az akadémián, és kellemes változatosság.
- Ne is mondja, azt hittem egy örökkévalóság telt már el, pedig csak öt nap... Lovas napokra szervezkednek a diákok és az összes megtalált hogy segítsek nekik - válaszolok, ahogy belekortyolok a pohárba és a felét el is tünetem. Szeretem ezt inni.
- És magának hogy telt a hét? - kérdezek vissza, puszta érdeklődés, és ez kivételesen tényleg érdekel. Mások. Tele van a fejem az iskolai programokkal, és már le is zsibbadt teljesen, kell valami ami eltereli a figyelmem.