 Csatlakozott : 2015. Oct. 26.
Életkor : 35
Hozzászólások száma : 10
Tartózkodási hely : Sevenoaks
 |  Tárgy: Pam Foley Pént. Okt. 30, 2015 2:21 am | | |
Pamela Chelsea Foley
Adatok
♦Születési hely, idő♦ London, 1988.11.22. ♦Csoport♦ Civil ♦Foglalkozás♦ modell, állás nélkül ♦Avatar♦ Jessica Stam |
Külső és belső
Nem vagyok oda az önjellemzésért. A pszichológus szerint azért, mert nem vagyok kibékülve magammal. Szerintem meg azért, mert hülyeség. Ha valaki meg akar ismerni, vegye a fáradságot, ne nekem kelljen a szájába rágni, milyen vagyok és milyen nem. De ha már kötelező, akkor itt egy töredékes lista. mert a listákat viszont imádom.
▓ impulzív - nagyon sokszor cselekszem ösztönből. A divatvilágban ugyan tapasztalt vagyok, az egyszerű kisvárosi életben azonban sokkal kevésbé. Nincs mire alapoznom, így aztán nem szoktam sokáig töprengeni dolgokon. Teszem, amit az ösztöneim súgnak. Az erős vágyak és ingerek elfojtása sem erősségem. Igazából azt csinálok, amit akarok, és ahogyan akarom, mert hozzá vagyok szokva, hogy megtehetem. Ha mégis utamba áll valami vagy valaki, akkor morcos, elégedetlen és frusztrált leszek.
▓ cinikus, szarkasztikus - A nagyvárosi élet sokmindenre megtanított. Köztük a legfontosabbra: az emberek nem olyanok, amilyennek elsőre tűnnek. A dolgok sem azok, aminek tűnnek. Legtöbbször legalábbis. Nem szokásom elhallgatni a cinikus vagy olykor marón gúnyos meglátásaimat, észrevételeimet. Emiatt kevesen kedvelnek csak.
▓ kicsapongó - szeretem a szabadságot. Utálom, ha megpróbálnak megfosztani tőle. Nem jelenti azt, hogy nem vagyok hűséges, csupán annyit, hogy szeretek olykor kirúgni a hámból, bulizni, elszabadulni, elrugaszkodni a valóságtól. Régebben az alkohol és a drog jelentették ezt, ma már igyekszem csak az alkohollal és egyéb legális eszközökkel elérni ugyanezt.
▓ művészlélek - gyerekkoromban nagyon szerettem festegetni, rajzolni, később pedig fényképezni. Az utóbbi években egyiket sem műveltem, de most talán újra kipróbálom magam. Ezen felül a kreativitásomat sokszor ruhakompozíciók összeállításában, lakberendezésben élem ki. Mikor az exem agyturkászhoz vitt a sok ivás és züllés miatt, naplót kezdtem írni, ami lassan egy regényhez kezdett hasonlítani, és nem mellesleg tele volt hazugságokkal, ezért abbahagytam.
▓ érdeklődő/nyitott - mindig kíváncsian és nyitott elmével tekintek a világra, az emberekre, az újdonságokra, a furcsaságokra. Bár mindenről van véleményem, igyekszem nem ítélkezni, amíg nem ismerem elég jól az adott helyzetet, vagy személyt. Ez persze csak igyekezet. Meg a tizenkétlépéses baromság talán egyetlen pozitív hozadéka. Leszámítva a Louboutin cipőt, amit az egyik híres szobatársammal két gramm kokóra cseréltem.
Mindeddig kevés hobbim volt, hiszen a karrierem mellett nem volt időm ilyesmire. Leszámítva az egész estés ivászatokat, amelyeknek lassanként a rabjává váltam. egészen fiatal korom óta a modellkedés volt a mindenem, és nem is igazán volt időm kitapasztalni, mihez lenne kedvem. Most viszont másom sincs, csak időm. Redhill gyönyörű, nyugis hely. itt van időm és lehetőségem kitalálni, mit akarok.
Eredetileg szőke vagyok, de a hajam színét úgy és annyit változtattam már, hogy a legtöbben nem is emlékeznek, milyen az eredeti színem. A szemeim kékek, az alakom szakmámból adódóan vékony, törékeny. Erre mindig nagyon kellett vigyáznom, mert imádok enni és könnyen elszalad velem a ló. Az öltözködésem legalább olyan változatos, mint a hajszínem, de általánosságban elmondható, hogy drága, ruhákat, még drágább cipőket és csak kevéske kiegészítőt viselek. Nem rajongok az ékszerekért, de a cipők a nagy gyengém. Azokból annyi van, hogy külön kis gardróbszobát tartok fenn nekik és nem válnék meg egyiküktől sem.
|
Előtörténet
"Jólvan, edd csak meg. De aztán ne csodálkozz, ha olyan kövér leszel, mint Jenna nénéd..."Bezzeg Christie... ő aztán vékony! Igazi modell alkat! A nővéredből bármikor lehetne modell. Te mi akarsz lenni, ha felnősz? Valami olyan szakmát válassz, ahol nem számít a külső, mert ha így fogsz kinézni... hát nem fogod sokra vinni! - Anyám mindig is tudta, hogyan kell motiválni.
A nővérem végül nem lett modell. Annál több esze volt. Bezzeg én! Csakazértis alapon már 10 évesen (az emlegetett beszélgetést követően) eldöntöttem, hogy én, bxsszameg, modell leszek, ha beledöglöm is. Lám, hová jutottam vele!
"Voltál már igazi partyn? Nem? Sejtettem. Majd én megmutatom, hogy bulizik a mi fajtánk!"Csak 17 voltam, mikor Cindy elvitt életem első, igazán fékeveszett bulijába. Senkit se érdekelt, hogy ki, vagy mi vagyok, hogy hánytatom -e magam, miután felzabáltam egy átlag család vacsoraadagját, vagy, hogy életem első igazi munkájáért térdepelnem kellett. Már modell voltam, és csak ez számított.
Fogalmam sincs, mi történt. Ittunk, szívtunk, és végül Cindy ágyában ébredtem. ÉLetemben nem voltam még olyan zavarodott. Aztán elhittem ennek a kegyetlen-hipnotizáló nőszemélynek, hogy ez a modell-élet velejárója. Nagyjából fél évvel később egy kórház klórszagú betegszobájában ébredtem. Cindy sehol sem volt. Anyám bedagadt szemekkel pillogott rám, mint egy ufóra, nekem pedig fogalmam sem volt, hogy kerültem oda.
Megígértem, hogy jó leszek. Hogy összeszedem magam, és újrakezdem az életem. De ez egyedül nem ment volna. Még anyámmal sem. Vele főleg nem.
"Ha nem hagyod ezt abba, el fogsz veszíteni. Nem csak engem, mindenkit, aki még kicsit is törődik veled!"Josh. Az ügynökből szeretővé, később pedig szerelemmé avanzsáló megmentő. Azt hittem, mellette képes leszek változni. Megjavulok, felnövök, összeszedem magam. Egy ideig képes voltam tartani magam. Újabb munkákat kaptam, úgy tűnt, kezd rendbejönni az életem és a karrierem is. Aztán még egy kis ideig el tudtam játszani, hogy nem vagyok az a gyenge, parti-és drogfüggő szerencsétlenség, aki éppenséggel voltam.
Ha valaha valakiért érdemes lett volna megjavulni, hát ő volt az. Ahányszor hazacipelt, kijózanított, összekapart, simán megérdemelne egy glóriát. Annyi utolsó esélyt adott, hogy végül a barátai már lúzernek nézték érte. De ő kitartott. Aztán egy nap, mikor egy durva buli után, valaki más ágyából kikecmeregve dél körül hazaestem, a bőröndjeim már ott vártak a nappaliban. Akkurátusan összecsomagolta még az utolsó darab bugyimat is, és fáradt hangon megkérdezte, elvonóra vigyen-e vagy egy szállodába.
"Akkor lassan mondom, hogy megértsd, kicsi csillag: Töltsd újra a minibárt és húzzál vissza a Balkánra!"Nem mentem elvonóra. A szegény szobalány szívébe sem loptam be magam, de magasról szxrtam rá. Mint ahogy minden másra is. Azt hittem, tudom, milyen a padlón lenni, de az igazi fekete leves csak ezután jött. Csakis lefelé vihetett az út onnan, ahol most voltam.
Az utolsó munkám egy olyan gagyi tévé reklám volt, amire fél évvel korábban csak röhögve mondtam volna nemet. Most annak is örülhettem, hogy valaki még szóba áll az ügynökömmel. Ennek ellenére elcsesztem ezt is.
"Menj vissza az elvonóra, vagy menj és szívj fel egy csíkot. Teljesen mindegy! Én már úgyis réges-rég elveszítettem a lányomat!"
Anyám szedett össze a hotelszobám padlójáról, ahol a saját hányásomban fetrengtem és azt hiszem, csak ici-pici híja volt, hogy nem dobtam fel a talpam. Nem volt kérdés, hogy ezt így nem lehet tovább csinálni. Hagytam, hogy az örökké irányítani és parancsolni vágyó anyám most újra a kezei közé kaparintson és megpróbáljon újra összerakni. Elmentem arra a rohadt elvonóra. Anyám megígértetett velem fűt-fát, én pedig készségesen fogadkoztam, pedig tudtam, hogy szxrt se fogok betartani belőle.
A klinika a legjobbak egyike volt. A társaság több, mint illusztris. Mégis menekülhetnékem volt. A zen baromságok, a nyálas csoportterápiák és a szefós házifeladatok az idegeimre mentek és meggyőződésem volt, hogy nem az elvonási tünetekbe fogok beledögleni, hanem az unalomba.
Leléptem. Szívtam, ittam, kiütöttem magam. Két hónapig bírtam ezt az életstílust, aztán hazakúsztam, mint egy kivert kutya. Újabb fogadalmak, újra elvonó, ismételt dobbantás. A tizenkét lépés és társai szxrt sem értek.
A harmadik eltűnés után már tudtam, hogy anyám is kezdi feladni. Megijedtem és önként vonszoltam el magam egy klinikára. De nem ám afféle elit helyekre, ahol eddig jártam. Mezei drogambulancia, állami fizuból élő dokik és terapeuták kezei közé adtam magam. Persze nem ezen múlt. Csakis rajtam és a terapeután, aki valahogy az első pillanattól tudta, hogyan kell szólni hozzám.
Ez sem volt könnyű, de végülis már lassan egy éve tiszta vagyok. A nagyváros viszont még mindig veszélyes számomra. Ezt már én is belátom, de anyám jóval hamarabb rájött és cselekedett. Redhill alkalmas helynek tűnik, hogy összerakosgassam az életem darabkáit és megtaláljam magam. Azt az embert, aki lehettem volna, de sosem voltam igazán. Vagy talán csak egy újabb józan állomás és holnap már London egyik éjszakai klubjában találkozunk. Minden nap kihívás, de már közel sem olyan nehéz, mint az elején. Ma már van energiám felkelni, van kedvem mozdulni, felfedezni a környezetemet és meg akarom ismerni magamat. Magam rendeztem be a házat, ahol most élek, és minden egyes csempét, padlót, falfestéket magam válogattam össze. Örömömet leltem benne, de most, hogy ezzel végeztem, újra találnom kell valamit, ami lefoglal. Nem akarok már modell lenni, de semmi máshoz nem értek. Még jó, hogy megélhetési gondokkal nem kell számolnom.
A terapeutám a közeli lovasfarmra irányított, szerinte jót tenne nekem a lovaglás. Ha ő mondja... végülis a Rodeo Ranch szimpatikus helynek tűnik... |
|
