Victoria Evans

Előtörténet

Kedves naplóm!

Igen, képes vagyok naplót írni még felnőtt fejjel is, nem tartom gyengeségnek, vagy butaságnak. Nekem ez a láthatatlan barát marad, akinek elmondhatom minden problémám. Mert vannak. Ám ez még nem a legjobb idő, ne rohanjunk előre, még csak most kezdtem írni, igaz eléggé keszekuszák a betűim még.

Victoria vagyok, akik egy kicsit is jobban ismernek azoknak Vicky, vagy Vic ahogy tetszik, nekem mindkettő egyre megy. Úgy értem nem csinálok belőle problémát akárhogyan is szólítanak meg mások.  
Huszonegy éves vagyok, és befejeztem az iskolát, de még nem tettem le arról a célomról, hogy egyszer híres fordító lehessek. Azonban ennek is ára van, mint mindennek az életben, éppen ezért vállaltam munkát, hogy később legyen miből finanszíroznom a tanulásomat is, meg időszerű lenne jogosítványt is csinálni. Bevallom neked, egy kicsit irigyen nézek azokra, akiknek van és csak beszállnak a kocsiba és már mennek is, csodálom azt a könnyedséget ahogy egy két férfi vezet, és azt a felelősségteljességet ahogyan a nők szoktak. Én is szeretnék, de sajnos nem vagyok hozzá elég magabiztos még. Optimistán állok hozzá, szóval még lehetek.

A sokkal nagyobb baj, az nem ez. Nem tudom mi ütött a szüleimbe annak idején, amikor kávézót kezdtek üzemeltetni. Igazából kávézó és koktélozó hely, a fiatalok szeretik is. Én is szeretem, csak azt nem szeretem, hogy jelentős adósságot halmoztak fel maguk mögött egy üzletember felé, akitől bérlik a helyet vagyis bérelték, és most az ő felelőtlenségük jut nekem is. Próbálom felnőtt módjára viselni a helyzetet, és valami megoldásra jutni, hiszen nincsen elérhetetlen cél, csak tehetetlen ember, az pedig nem akarok lenni, semmiképp. Nem mondom, hogy néha nem szomorít el teljesen a helyzet, és nincs olyan nap amikor a kert végében elásnám magam egy életre, de azt hiszem ez normális, hogy minden ember életében van jobb és rosszabb időszak, ezt csak kezelni kell. Valahogy, bárhogy. Bízom abban, hogy meg fogom oldani, és az az ember nem hoz fölém fekete viharfelhőket.

Mostanában még egy dolog van, amin sokat gondolkodom. Mint minden lánynak nekem is vannak álmaim pasikról, és hogy milyet képzelnék el, persze nem szentírás, hogy csakis ilyen vagy olyan legyen, hanem ha megfog a személyisége, akkor mindegy hogy milyen a haja, a szeme, izmos vagy nem. Többször hallottam már a lányokat is beszélgetni akikkel jóban vagyok, hogy bejönnek nekik a tetovált pasik, akik kicsit extrémebbek, mert biztosan vadak és szenvedélyes szeretők. Nem tudom, ezen már én is gondolkoztam, de nekem valahogy nem lételemem hogy a pasim folyamatosan káromkodjon, és a fél világtérkép rajta legyen, valahogy ijesztő számomra, és nem túl vonzó, inkább szomorúnak tartom, hogy a bőrére varrt minták mögé menekül. Mint az a fiú is.

Egy két alkalommal már találkoztam Vele, azt hiszen Blake a neve de nem vagyok benne biztos, igazából... nos nem igazán beszélgettünk, csak beszólogatott, aztán vigyorogva továbbáll. Nem értem miért csinálja, ha nem tetszik neki valami azt kultúráltan is megmondhatná, nem kéne keménynek, és bunkónak lenni. Fogalmam sincs mi lehet vele, de... miért mindig arra van dolga mint nekem? Mindenesetre nem foglalkozom vele, nem hagyom hogy akár ő akár más rossz vendég, tönkretegye az üzletem, és a napomat. Nem, még neki sem engedem meg.

Megyek, készülődök. Este lesz egy koncert, amire el szeretnék menni, egy világhírű csellista fog fellépni, és kíváncsi vagyok hogy tényleg olyan gyönyörűen zenél-e mint mondják.

Majd írok még.
Szia
Vicky