Gyorstalpaló McAvoy életéből: Japán származású férfi vagyok, de Spanyolországban nevelkedtem, miután négy éves koromban Londonból oda költöztünk. Több nyelven beszélek és remekül gitározok. Egyedül tanultam meg lovagolni. Első lovam egy lopott csikó volt. Mindig átszöktem arra a farmra, hogy játszhassam vele, míg egy napon el nem kötöttem. Tizennyolc évesen az ember nem nagyon foglalkozik a következményekkel. Mire minden kiderült, már a huszonkettőt is betöltöttem. Remek vérvonalból származó Paso fino pejem igazi jó barátommá vált. A tulajdonos végül utolért bennünket és kedvencemet a vágóhídra vitette, mert az makacsul nem akart engedelmeskedni másnak. Jól betanítottam, és ez a vesztét is okozta. Teljesen magam alá kerültem. A börtönben töltött évek nem segítettek rajtam. Mélyebbre zuhanva vártam a csodára, míg szabadulásom napján valamiféle isteni csoda jóvoltából egy ló árverésre nem tévedtem. Akkor láttam meg azt a fiatal állatot, amelybe rögtön beleszerettem. Ő az én Bolygó Hollandi-m.
Csalások, kalandok és James féle komolytalansággal teli úton szereztem meg az ifjú quarter mént. Ma is emlékszem arra a napra. Minden egyes együtt töltött pillanatra. Ő volt az, kivel végül versenyekre indulhattam és aki segített alvilági életemen. Míg egy napon… életem második fekete napján baleset nem ért minket az egyik versenyen. Bolygó Hollandi – röviden csak Bolygó – lába megsérült. Együtt estünk pofára. Szerencsére mindketten túléltük, de ő… soha többet nem ülhet lovas a hátára. Hátunk mögött nevető vetélytársaink arcán láttam, közük lehet hozzá. Bosszúra még sem esküdtem fel. Az Úr félszemmel figyel reám, mert akkor, az nap találkoztam Mr. Bowman-el. Azzal a férfival, ki megengedte, hogy birtokára menjek. És azóta is itt élek lovaimmal. Igen, azóta már kettő is van. Tisztán emlékszem arra a napra, amikor őt kaptam… ajándékba. Lassan visszavonultam. Megkomolyodtam, és a ranch egyik tanára lettem. Kivételes módszereim nem tetszett a többi dolgozónak. Eleve nem kedveltek, így csak kapóra jött nekik, hogy néhány évvel később alaposan összevesztem az igazgatóval. Úgy, ahogy még azelőtt soha. Miután kitanultam az állatorvosit és még sok egyéb tudást is elsajátítottam, Mr. Bowman inkább a tapasztalatlanabb állatorvosra hallgatott egy napon, mintsem rám. Miután pár diák rajta kapott, hogy mégis megpróbálok segíteni az egyik legjobb sport lónak, aki beteg volt, így a tulaj haragra gerjedve megtiltott nekem majdnem mindent. Akkor tájt sok időt töltöttem saját házamban, amit az erdő szélére épített nekem Alex, mondván, ha itt akar tartani akkor én nem fogok a kollégiumban aludni. A város pedig messze van egy 24 órás ügyeletben lévő dolgozónak. Rövidre fogva a történetet, a ló végül elpusztult. Nagyot bukott rajta az a férfi, akit ma is tisztelek, valamint, haveromnak tartok. Nem tudom miért, de bocsánatot személyesen sosem kért tőlem. Még az istálló bokszainak takarítását is alig engedte meg miután lefokozott. Pár nappal később… elhunyt.
Halálát követő második napon egy furgon érkezett. A mögötte lévő utánfutón egy négy éves andalúz figyelt kifelé. Értetlenül pislogtam ki az istálló ajtaja mögül, hiszen engem kerestek. Még a végrendeletben is benne szerepelt, hogy én legyen az istállómester, valamint ezt a lovat a ranch egykori tulajdonosa nekem vette ajándékba. Tisztelete és bocsánata jeleként. Nem utasíthattam vissza a játékos, vidám csődört, aki imád gitárjátékomra ugrálni és szemtelenül viselkedni. Persze, mindent csak a játék jegyében.
Így esett meg, hogy én vagyok az a régi dolgozó, aki 24 órás ügyeletben bármikor kész a lovakkal foglalkozni. Aki, minimális kapcsolatot ápol mindenki mással, ki két lábon jár. Jobb szeretek fantom módjára mozogni a birtok területén, miközben örök helyem lesz itt a Papa jóvoltából. Köszönöm neki, hogy Puzzle lovam segítségével ismét lovagolhatok! Továbbá, minden mást! Köszönöm, Alexander! - ez volt az én összefoglalóm. Elvárom, hogy magázódjunk!