Reggel szokásomhoz híven korán keltem. Talán velem együtt csak az istállófiúk kelnek. Egy- kettő mindig meglepődve néz rám, hogy mit keresek ott olyan korán. De mit is kereshet az ember lánya az istállóban, nyereggel a kezében? Talán lovagolni akar? Ezen mi is olyan meglepő? Nem tudom megérteni. A barátnőm szerint nem azért néznek, hanem a nadrágom miatt, meg a formás hátsóm miatt, de én ezt kétlem. Nincs nekem olyan. És amúgy se ezért megyek az istállóba.
És, ahogy mindig most is nyergeltem, és elindultam a szokásos útvonalamon. Csak ilyenkor lehet nyugodtan lovagolni. Már Pegazus is nagyon várta. Azt hiszem jogosan mondhatom azt, hogy mind a ketten szeretjük ezt a csendes időszakot. Sehol még senki. Az utak szabadok. A diákok alszanak. Csend és nyugalom van,de nem csak az iskolában, hanem a körülötte lévő erdőbe, mezőkön. Egyszóval mindenhol. Nem hallani mást csak a csendet, a madarakat. És , hogy mi a jó a szabad utakba? Naná, hogy az, hogy kedvére vágtázhat az ember. Azt hiszem ilyenkor érezhető csak igazán milyen az igazi szabadság. Ez mindig eszembe juttatja a családomat, édesanyámat főleg. Amíg itt volt, addig mindig ketten mentünk ilyenkor. Hiányzik. De az ő élete már ott van, azt hiszem mindig is ott volt. De az enyém itt, és nem tudom, hogy el tudnám e ott képzelni. Ő ott nőtt fel, én viszont itt. És nem bántam meg, hogy maradtam.
Kellemes volt a reggeli lovaglás, de visszaérve az istállóba az egyik nem épp számomra kedves diák épp a lovával hadakozott. Vettem egy mély levegőt, mielőtt az első szavakat mondtam volna, amik eszembe jutottak. Kikötöttem Pegazust, de addigra már nyerített egy nagyot Atrax. Csak sóhajtottam egyet, és a diák segítségére siettem. Ez a fekete fríz csődör kemény egy állat, de ha megfelelően bánnak vele, akkor kenyérre lehet kenni. De ezt soha nem fogja megtenni a gazdája. Mire odaértem, már ágaskodott a ló.
- Hééé..nyugalom nagy fiú – fogtam meg a kantárt, mert a kedves diák megijedt és elengedte azt, ő maga meg a hátsóján landolt. Beletelt kis időbe mire megnyugtattam a lovat, miközben hátul a diák mérgelődését hallgattam.
- Jól vagy?- fordultam hozzá hátra, de ő csak mondta a magáét, és persze, hogy a lovat hibáztatta.
- Talán nem kellene a pálcával ütlegelned, anélkül is megteszi, amit akarsz. És tudod nagyon jól,hogy ezt a nyeregalátétet nem viseli el – persze erre jött a tagadás mire a földön fekvő pálcára mutattam. Most tényleg bolondnak néz? Annak, mert naná, hogy elviharzott. Menjen csak , és morogjon magában. Lehet meg kellene tanulni kezelni a lovát, ahelyett, hogy ordít vele, és ütlegeli. Kis időbe telt mire teljesen lenyugtattam a lovat,és át tudták venni a fiúk, hogy kivigyék. Amint ez megtörtént indultam is Pegazushoz vissza, hiszen még teljes felszerelésben állt, de alig értem az istálló ajtajába már Rustyt láttam közeledni. Csak sóhajtottam egyet.
- Ugye nem azért jössz, mert Mis Hisztérika panaszkodott? Ha igen, remélem azt is elmondta, hogy mit művelt- közben levettem a lovamról a nyerget, amit az egyik istállós fiú át is vett, pedig ezt jobb szeretem magam csinálni. De legalább a köszönéséből rájöttem, hogy ezt én se tettem meg az előbb, és hogy talán nem a megfelelő szót használtam egy bizonyos személyre.
- Ne haragudj, és jó reggelt- köszöntem Rustynak , hiszen ezzel kellett volna kezdenem az előbb.

Nem sűrűn fordul elő velem, de... elaludtam. Tegnap éjszaka vettem csak észre, hogy Fáraóval valami nincs rendben és ilyenkor egyik lóval sem várok másnapig, nemhogy egy csikóval. Szóval hívtam Max-et és hajnalig ügyködtünk, hogy a baj ne legyen úrrá a csikó szervezetén és ne legyen nagyobb probléma.
Még ugyan korán van, de egy farm tulajdonosnak már régen talpon kellene lennie, én viszont még csak most mászok ki az ágyból. Felkapok egy inget és egy kényelmes lovas nadrágot, cipőt, aztán irány az istálló, hogy lecsekkoljam a csikó állapotát. Na meg minden mást, mert sosem lehet nyugta egy ranch tulajdonosnak, főleg, ha egy akadémiát is üzemeltet.
Az ajtóban a kezembe veszem a cowboy kalapom, majd kilépve a szabadba a fejembe nyomom azt. Így érek oda ásítva egyet az istálló bejáratához, ahonnan rögtön hátra is kell lépnem egyet, mert Amy a semmiből kerülve elém panaszkodva "köszöntött".
Még össze sem szedtem magam teljesen és már valaki lerohan valami felfújt semmiséggel. De már megszoktam.
-Mi, mi? - kérdem, mint akit most ébresztettek és azt sem tudja hol van. -Ki az a Hisztérika? És mit művelt? - kérdezgetem tovább és közben igyekszem kiverni az álmosságot magamból. Szörnyűek az ilyen reggelek, amikor nem tudok frissen kelni.
-Semmi gond. Jó reggelt neked is. - köszönök vissza végül, aztán megkerülve őt a harmadik boxhoz lépkedek. Úgy tűnik Fáraó aktívabb, jobban van.
-Szóval mi történt? - fordulok vissza egy kicsit tisztább tekintettel. Nekidőlök háttal a boxnak és magam előtt összefonom a kezeimet.

Kicsit szégyelltem magamat, amiért így lerohantam. De , ha egyszer kinézem a kis csajból, hogy egyből az igazgatóságra megy. Bár ahhoz még korán van, viszont Rusty biztos talpon van már. Igaz este sokáig voltak kint, ha nem kellett volna máshová mennem, biztos maradtam volna én is segíteni neki, meg Maxnak. Remélem semmi gond nem volt. én meg itt egyből azzal rohanom le, ami történt. Néha gondolkozhatnék, mielőtt cselekszem, de olykor ha lovakról van szó, akkor nem megy. Csak jön, ami a szívemen az a számon. Nem mindig alkalmas, vagy válik be, vagy jön ki jól.
- Miss Everdy, hozta a szokásos formáját, és arra értem ide, hogy a lova épp csak nem tapossa el. Ráadásul ez volt nála - mutattam meg a kezemben lévő pálcát. Nem érdekel mennyire elit diák, mennyire van elkényeztetve, és azt hiszi magáról, hogy ő az atya úr isten. Így nem lehet egy lóval bántani.
- Alig bírtam megnyugtatni a lovat. Mostanában nem hiszem, hogy fel engedné a hátára - csóváltam meg a fejemet. Mert ahogy az emberek, úgy a lovak sem felejtenek, de nem ám.
- Ne haragudj, hogy így lerohantalak, csak azt hittem azért jössz, mert már panaszt is tett. Amikor itt kérdőre vontam tagadott mindent ezzel kapcsolatban - mutattam fel ismét a pálcát.
- Nem értem azt a lányt. Fantasztikus lova van. Lehet, hogy kicsit kemény, és akaratos, de ha jól bánik vele az ember , akkor nem ellenkezik. Te is tudod jól, hogy azon a lányon kívül mindenkit elvisel. Most legalább már tudom az okát, hogy miért - a kis asszony már idősebb diák, és nem tőlem tanulta az alapokat. Ráadásul hallgatni se hallgat rám, ami a lovát illeti. Már többször próbálkoztam, de eredmény semmi.
- Este minden rendben volt? Szerettem volna maradni, amikor hallottam, de elhívtak egy közeli farmra, hogy nézzek meg egy lovat. Sokáig voltatok kint? - érdeklődtem picit az estéről , hogy ne csak a diákos problémáról beszéljünk.

Amikor elalszom - persze nem esik meg velem sűrűn - akkor általában az egész napom szörnyű. Ez hamar meg is nyilvánul, hiszen ahogy az istálló közelébe érek már le is rohan az egyik tanár, hogy valami probléma van. Olyan vagyok, mint egy több százszor kimosott rongy, de muszáj úgy csinálnom, mint aki a toppon van. A farmon folyamatos az élet, nem áll meg soha, nem fog megvárni, csak mert én nem pihentem ki magam. Igazgatóként nem tehetem meg, hogy padlón legyek - részben ezért sincs párom - főleg úgy, ha közben sikeres is akarok lenni díjugratóként.
-Ó, Istenem! Az a lány... - csak ennyit reagálok fejemet csóválva, aprót sóhajtva. Örülök persze, hogy sok a diákunk, de néha több gonddal járnak, mint maga a farm és a lovak.
-Oké. - gondolkodom egy pillanatig, majd Amyhez fordulok. Persze miután belestem végre a csikóhoz. -Bár nem kell neked tanácsot adnom, hiszen kiváló tanár vagy, de talán az lenne a legjobb, ha tanulna némi praktikát a parelli módszerből. Az majd türelemre tanítja. Sok időt töltsön a lovával, úgy, hogy nem akar tőle semmit és utána legyen sok földi munka. - tanácsolom, de teljesen biztos vagyok benne, hogy nincs szüksége a tanácsaimra. Végül is azért vettük fel, mert láttuk rajta, hogy kiváló lovas és ugyanennyire jó tanár. Persze a legjobbaknak is jól jön néha némi segítség, ezért gondoltam, hogy elmondom a véleményem.
-Semmi gond. - kissé szűk szavú vagyok ma, de pár óra múlva talán felébredek majd, na meg ha sikerült elfogyasztanom a fekete teámat végre. Elhaladok a lány mellett és a tőlünk nem messze lévő kis szekrénykéhez sétálok. Kinyitom és az előttem lévő első kis üvegcsét kiveszem.
-Igen, nagyon jó lova van, ezzel egyet értek. Talán majd idővel összeszoknak és türelemre neveli a gazdáját.
Odabattyogok Fáraóhoz és kinyitom a box ajtaját, majd belépek rajta, de résnyire nyitva hagyom az ajtót.
-Igen! Úgy nézem, hogy már most jobban van. Semmi gond, más lovak is segítségre szorulnak néha és örülhetnek, hogy te mentél ki hozzájuk. - rámosolygok a lányra, mielőtt megfognám a lovat. - Tartanád egy kicsit, kérlek! - kérem meg, hogy segítsen egy pillanatra. Bár nem vad ló, azért azt nehezen viseli, amikor ezt a gél állagú cuccot a szemébe kenem.
-Jó sokáig. Hajnalig. Azért is vagyok ilyen nyúzott most. - még egy mosolyt dobok Amy felé, aztán ha megfogta Fáraó kötőfékét beleügyeskedem a kicsi szemébe a gélt. Már alig vörös, holnapután talán már nem is kell ezzel nyúznom őt.
-Na és mi volt azzal a lóval, amit megnéztél? - kérdem kíváncsian, s közben kilépkedek a boxból. A fejemben ezer gondolat cikázik, hogy mit kell ma még elintéznem, fáradt is vagyok emellett, de azért érdeklődve figyelem a lányt, hiszen tényleg kíváncsi vagyok.

Nem volt mit tennem el kellett mondanom, hogy megint mi történt. Nem szeretem ezt, nem vagyok egy besúgó típus , de azért vannak dolgok, amiket nem tűrök, és nem viselek el. És tudom, hogy ezzel Rusty is így van.
Szavaira csak elmosolyodom. Pontosan így gondolom én is, hogy jaj istenem, és abból a lányból elég volt. Tényleg nem tudom mit képzel magáról, de erre megoldást kell találnunk. Kicsit elgondolkodom az ötleten, és jónak találom.
- Lehet ez tényleg megoldja a dolgot. Azt hiszem tudom is, hogyan fogja kezdeni a lovával való kapcsolat felvételt – újabb mosoly jelent meg az arcomon, de ez nem éppen sok jót ígért.
- Azt hiszem az egyik lovászodnak egy ideig kevesebb dolga lesz- gonosz vagyok? Nem hiszem. Ahhoz, hogy megismerje a lovát, ahhoz bizony neki is kell róla gondoskodnia.
- Egyetlen hátulütője, hogy szólni fog a szülőknek. Velük tudsz kezdeni valamit? Te jobban meg tudnád velük értetni a dolgot, hogy mit miért teszünk – kissé kérlelőn néztem Rustyra. Neki ez a dolog még is csak jobban megy, illetve jobb, ha a kedves szülő az igazgatótól hallja a fejleményeket, nem pedig tőlem. Semmi kedvem ahhoz, hogy minden félével gyanúsítgassanak.
- Remélem, mert ha nem válik be a dolog, akkor sajnos ez a ló nem neki való, bár én még mindig így hiszem,hogy neki ez a ló túl erős. A lány pedig türelmetlen, akadékoskodó – és még lehetne folytatni. De vagy jót, vagy semmit szokták mondani néha.
Közben Rusty elindul, én pedig vele tartok, és megállok az ajtónál.
A dicséretre, vagy bókra nem igen tudok reagálni, csak talán kicsit elpirultam. De ezt se tudom megmondani, mert nem látom magamat kívülről. Kérésére pedig beljebb lépek.
- Persze – léptem oda a ló mellé.
- Szia nagy fiú – simogattam meg, és megsimogattam a homlokát. Anyától sokszor láttam már ezt, hogy így nyugtatja meg a lovakat.
- Nyugi nem lesz semmi baj – beszéltem tovább a lóhoz, és figyeltem, hogy egy helybe maradjon.
- Nem tűnsz annak, egyikőtök sem , igaz Fáraó? – közben odébb álltam, hogy Rusty férjen, de az érintkezést egy percre se szakítottam meg a lóval.
- Szerintem még egy –két nap és rendben lesz – biztattam Rustyt, mert tudom, hogy oda van ezért a pöttömért, akiből hamarosan nagy paci lesz.
- Az a ló egy angyal, már ha nő van a közelébe. Ellenkező esetben néha maga az ördög. A tulajdonos a fiának szánta ajándékba, és mivel vásárlást nem ő intézte , hanem a felesége, így nem tűnt fel, hogy gond van vele. Előtte is női tulajdonosa volt, úgy, hogy mától egy lóval több lesz megint az istállókban egy darabig, ha nem gond – tudom, hogy nem ,de azért szeretem erről értesíteni, és mivel este mind kettőnknek dolga volt így még nem volt alkalmam ezt megtenni.
- A lovászok nem fognak neki örülni, de kell, hogy szokja a férfi jelenlétet. Még nem beszéltem velük, de szólni fogok, hogy a boxába ne lépjen be senki férfi , legalább is egyelőre. De ígérem nem lesz vele gond – egy apró mosolyt intéztem Rusty felé remélve, hogy nem kapok ki, amiért egy kisebb, vagy nagyobb gondot hozok megint ide. De itt élek, így itt is dolgozom.

-Igen, abban igazad van, hogy nem éppen simulékonyak egymással, de szerintem így lesz képes változni egy kicsit. Ettől a lótól tud tanulni. Ha olyan lovat kap, ami minden mozdulatára bambán csinálja amit kell, akkor sosem fog igazán megtanulni lovagolni. - magyarázom az én véleményemet miközben még mindig küzdök az álmossággal. Nem vagyok igazán fáradt, a szemeim mégis alig tudom nyitva tartani. Hol van már az ébresztő teám??
Előkészítem Fáraó gyógyszerét, dugok egy fél répát az övtáskámba, aztán Amyvel együtt odalépünk a csikó boxához.
-Persze, a szülőket bízd csak rám. Végtére is én vagyok az igazgató! Vagy maximum átpasszolom őket Lishának. - vigyorgok. Látom magam előtt húgi fejét, amikor odavezetem elé a szülőket, hogy akkor most beszéljenek, mert én nem érek rá. Hát biztos kapnék a fejemre utána!
Belépünk aztán a boxba, Amy megfogja Fáraó fejét, én meg megpróbálom kinyitni a szemét, hogy bele tudjam kenni a gél állagú gyógyszert.
-Köszi, igyekszem titkolni, hogy keveset aludtam. -rámosolygok, aztán munkálkodok tovább szegény kis csikón, de nem tart sokáig, csak pár másodperc és el is intéztem, amit kellett. Szépen becsukom a szemét és egy-két másodpercig gyengéden masszírozom, hogy szétmenjen az egész szemén.
-Köszi, remélem is, hogy jobban lesz. - megsimítom a nyakát, egy utolsó aggódó pillantást vetek rá, aztán elhagyom a boxot és rácsukom az ajtót, persze csak miután Amy is kilépett onnan.
Megállok egy percre, hogy végighallgassam a lányt. Bár tudok figyelni több felé, egy lovasnak ez kötelező dolog, de nem akarom, hogy azt higgye nem érdekel, amit mesél.
Kedves, halvány mosollyal az arcomon figyelem őt, s most így előtte állva egy kicsit jobban meg is nézem magamnak. Nem mintha nem látnám elégszer őt, de általában mindketten rohanunk.
Szép, hosszú haj, elbűvölő tekintet, gyönyörű, telt ajkak, erős, de kecses alak. Na, egy kicsit elkalandoztam rajta és egy pillanatra el is bűvölt, kellemesen beleborzongok a gondolatba, hogy egymáshoz simulunk, úgyhogy inkább fogtam magam és inkább elfordultam és elindultam Góliát boxához. Régen voltam már nővel, ideje lenne keresni valakit. Akivel eddig összejártam, most messzire költözött. Amy gyönyörű nő, de nem keverhetem a munkát a magánélettel, másrészt én nem mehetek bele rendes kapcsolatba, ő pedig azt érdemelne. Szóval hagyjuk is ezt a gondolatmenetet most...
-Csak nyugodtan hozd ide. Mutasd majd meg a diákoknak is valamelyik órán. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz vele gond. - mosollyal fordulok felé vissza, ezzel le is zárva ezt a dolgot. Ne csináljon ebből problémát, amíg van hely, mindig hozhat ide egy új lovat.
-Van kedved kilovagolni az erdőbe? Góliát már rég dolgozott, mennem kellene vele egy kicsit. - kérdezem újra visszafordulva, majd meg is állok, mert megérkeztem gyönyörű belga csődörömhöz.[/b][/color]

Ebben igaza van Rustynak. Tetszik, hogy bizonyos témákban egy rugóra jár az agyunk. Bár ,ha a barátnőmre gondolok szerinte másra is járhatna az agyunk együtt. De ebbe igazán sose gondoltam bele. Valahogy ő nekem a főnököm, persze barátok vagyunk, de nem tudom. Nem mintha amúgy pasi témában egyenes úton mennék, sokkal inkább állok hadilábon, mint bárki más a világon.
- Ez igaz. Egy könnyebb lóval nem fog versenyeket nyerni, ezzel a lóval viszont tudna, és remek helyeket érhetne el- ha a tervünk sikerül, akkor az iskolai vitrin újabb érdemekkel fog bővülni. Ez pedig mindenkinek jó lesz.
- Nee… megtennéd vele? – nevetem el magamat. Tudom, hogy megtenné, hiszen volt már rá példa.
- Ha kell a kimentés, vagy épp fedő sztori szólj nyugodtan. Ezt a hírt senki se közölné szívesen, ahogy azt se, hogy a kis szeme fényűk takarítja a lova boxát - csak mosolyogtam, mert simán el tudom képzelni a jelenetet. Rusty épp készül a szülőkhöz, én jövök, és elhívom, és minden Lishára marad. Sejtem, hogy nézne rá miközben távolodunk. Nem szépen azt hiszem.
- Ne titkold, csak ne foglalkozz vele – vontam meg a vállamat. Így is jól fest. És akkor már azt inkább nem is nézem, hogy mennyire törődik a lovával. Mondjuk, ha nem így lenne, akkor nem lennék itt. Nem tudom , hogy hol lennék. Lehet Kanadába a szüleimmel, vagy nem tudom. Lehet más hol nem tudnám elképzelni az életemet, még a szülői házban sem. Hiszen itt van mindenki, akit ismerek, kedvelek. Itt szereztem magamnak nevet. Anya mindig mondja, hogy náluk is megtalálnám a helyemet, de én még is, itt is úgy érzem, hogy otthon vagyok.
- Ügyes voltál – simítottam meg még utoljára Fáraót. Jól viselte a kezelést, és ezért répa is jár, ami nálam is van mindig. kifelé menet adtam oda neki, amíg Rusty háttal volt. Fáraótól Góliáthoz mentünk. Csak pár éve került ide az uraság, de nincs rá panasz. Viszont a kancáktól messze kell tartani, legalább is azokat, amik sárlanak.
Szokás szerint szeretek Rustyval érkező lovakról beszélni, amik hozzám jönnek, így tettem ezzel most is. Nem szeretem, ha nem tud róla, ráadásul most megint különleges helyzet áll elő.
- Köszönöm, hamarosan érkezni is fog – nyugtáztam a dolgot. Tudtam, hogy ez lesz a válasz.
- Ami azt illeti a diákokat egyelőre távol tartanám, mert kapok külső segítséget. A minap az a nevelőtiszt megkeresett, hogy az egyik pártfogóját tanítsam meg lovagolni, de gondolom veled is beszélt erről. Úgy,hogy úgy gondoltam, hogy a két utálkozót összeengedem, hogy tanuljanak egymástól – remélem szólt az a pasi neki, és nem épp most okozok meglepetést. Viszont mielőtt válaszolhattam volna a kérdésére rezgett a telefonom.
- Bocsi – kértem tőle elnézést, majd gyors elintéztem a hívást.
- Ha a főnök nem haragszik meg, hogy újra kimegyek, és mivel a paci később érkezik – utaltam a telefonhívásra – akkor szívesen.
Miért ne fogadnám el a meghívást. A lovam se fog panaszkodni, hogy újra kihozom. Kérdés, hogy a a fiúk bevitték e már, vagy még mindig kint vár rám felnyergelve.
- Mennyire szeretnéd megfuttatni a nagyfiút? Ha nagyon, akkor viszek egy kancát Pegazus helyett – nevettem el aprót magamat.
- Jó reggel Nagy fiú – köszöntem Góliátnak , és hogy kidugta a fejét megsimogattam miközben vártam Rusty válaszát is.

Elmosolyodok a gondolatra, hogy átadom a felháborodott szülőket a húgomnak. -Csak egyszer játszottam el vele. A következőnél nem hagyna életben. - vigyorgok. Az a dühöngő tekintet mindent megérne, de nem leszek ennyire szemét. Különben is van elég gondja mostanában, nem tenném ki még plusz egy stressztényezőnek.
-Köszi, de megoldom majd. Ha egyáltalán sor kerül rá, mert azért nem biztos, hogy riasztja a szülőket. - reménykedek azért benne, hogy megoldják maguk között otthon. Sok diák van, kétszer annyi szülő, háromszoros gond. Nehéz néha az akadémiát vezetni, de sosem fogom megbánni, hogy Lishával úgy döntöttünk inkább fejlesztjük és nem bezárjuk.
Csak sóhajtok egyet, amikor arról van szó, hogy mennyire kimerült vagyok. Nem válaszolok már, nem kellemes téma és nem hiszem, hogy Amynek ahhoz van kedve, hogy nekem nyűjtson támaszt, főleg nem ilyen apróság miatt. Kicsit nyűgös vagyok, de majd elmúlik.
Miután elintéztük Fáraót én is odaadtam neki a jutalmát, aztán hagytuk, hogy lenyugodjon. Egy kicsit rángatta a fejét, de ez érthető is. Melyik ló nem rángatta volna?
-Rendben - nyugtázom, hogy új ló érkezik, közben pedig elindulunk Góliáthoz.
Út közben megkérdem, hogy van-e kedve kimenni az erdőbe, de mielőtt válaszolhatna, hívják. -Dehogy haragszom! Örülnék, ha velem tartanál. - mosolygok rá, majd én is megsimogatom lovam orrát. -Annyira azért nem. - nevetek a lányra. Vicces is lenne, ha ő egy kancával vágtázna elől, mi meg utánuk. Viszont akkor csak vágta lenne végig, mert nincs az az izom, ami vissza tudná tartani ezt az erős, stramm lovat, ha egy sárló kanca kerül elé. Na jó, vissza lehet, de nem lenne egyszerű.
-Nyergeld Pegazust, aztán kint találkozunk. - pillantok rá még egyszer, aztán indulok is Góliát nyergéért, kantárjáért és a pucoló cuccokért.

Ezen nem tudtam nem nevetni. El tudom képzelni, hogy Lisha milyen fejet vágott, és hogy utána mit kapott Rusty.
- Csoda, hogy túlélted azt az egy esetet – nevettem még mindig, de azért igyekeztem rendre utasítani magamat. Viszont senki nem mondta, hogy egy kis mókázás olykor nem fél bele az ember életébe. Nem lehet mindig komolynak lenni, felelősség teljesnek. Ezt legalább már a fejembe verte a barátnőm.
- Remélem nem. Az lenne a legjobb mindenki számára, ha ők is partnerek lennének ebben. A kérdés csak az, hogy otthon mennyire apa, vagy anya szeme fénye a kis hölgy- mert azért valljuk be ilyen esetekben az egyik szülő biztosan nem fog örülni annak, hogy a drága kis lányának kell lovat csutakolni, istállót takarítani, és még egy sor szép feladat jut eszembe, amit majd ki fogok adni. Persze kell keresnem egy felügyelőt is mellé majd, valami kevésbé jóképűt, kevésbé elcsábíthatót.
Látom rajta, hogy tényleg fáradt, így nem forszírozom a helyzetet. Nekem se esne jól, ha ezt az orrom alá dörgölné valaki. Ha kell betegen is itt mászkáltam, szóval megértem Rustyt.
- Akkor örömmel megyek, nem szeretnék megrovást kapni a főnöktől – mosolyodtam el és odébb álltam, hogy Rusty is üdvözölhesse a lovát.
- Rendben, kint várlak – válaszoltam és elindultam gyors léptekkel remélve, hogy Pegazus még kint van, és nem vitte be senki. Szerencsémre így volt, így körbe néztem, amíg Rusty megérkezett. Amikor láttam, hogy mindjárt oda ér hozzánk, akkor nyeregbe pattantam.
- Merre van kedved menni? – kérdeztem kíváncsian.

Örültem neki nagyon, hogy Amy velem tart, mert egyáltalán nem volt kedvem most egyedül menni. Na meg Amy társaságában általában jól érzem magam, nagyon kedves, helyes lány. Vele biztosan nem fogok mellé. Mármint, ha társat keresek. Mármint lovagláshoz. Mármint lovastúrához. Na!
Egy kicsit elkalandoznak a gondolataim, miközben nyergeltem Góliátot. Annyira Amyn és a párkapcsolat előnyein járt az eszem, hogy sikerült a kantárszárat megtekernem és úgy felrakni a ló nyakára, majd persze a kantárt is felraktam rá. Csak amikor el akartam indulni vele kifelé, akkor vettem észre, hogy valami nem oké.
Nagyon sóhajtottam, majd szétszedtem a kantárcsatot, megfordítottam a két szárat és összekapcsoltam a nyaka felett újra. Lecsekkoltam a nyerget, aztán gyors léptekkel elindultam kifelé, hiszen biztos voltam benne, hogy Amy már rég készen van és rám vár.
-Én a piros-fehér jelzésű túrautat szeretem a legjobban. Tudod, ami keresztülmegy a patakon.
Megnéztem újra, hogy elég szoros-e a nyeregheveder, aztán én is felpattantam a ló hátára. Halvány jelzés a csizmámmal, hogy induljunk, mire Góliát szépen meg is indult. Na nem siette el, sosem volt az a rohanós fajta, de időnként ösztönöztem egy kis csizmasegítséggel vagy nyelvcsettintéssel és így tökéletesen tudtunk haladni.
-Látom Pegazus jó bőrben van. Adsz neki valami pluszt? - kérdem, mert a lovakról mindig tudok kérdezősködni és bármilyen környezetben tudok róluk beszélni.
Közben lassan elhaladunk a karámok mellett, néhány ló odanyihog nekünk, vagy oda is jön hozzánk. Aztán egy nagyobb mező következik, majd ha azon túlértünk, ott kezdődik az erdő.
Két nyúl bukkan fel nem messze tőlünk, de elég távol vannak ahhoz, hogy a lovak megugorjanak. Bár Góliátot nehéz megijeszteni, azért néha ő is reagál furcsán az erdei neszekre, lényekre.
-És veled mi a helyzet? Minden rendben van? - kérdem, mert érdekel és jó lenne nem róla is többet megtugni, nemcsak lováról.

Amíg várom Rustyt akaratlanul is legutóbbi, vagy inkább lassan állandóvá vált téma jut eszembe, amiről a legjobb barátnőmmel szoktam vitatkozni. Szerinte itt kellene keresnem valakit, még hozzá sürgősen, mert ez így nem lesz jó. Nem lehetek örökösen a lovak között. Szerinte lassan csak a lovakkal kommunikálok, erre persze visszakérdeztem, hogy akkor most ő is egy ló? De most nem? Ha szerinte csak lovakkal beszélek? Ugye mondanom sem kell, hogy megsértődött, és csak úgy bírtam kiengesztelni, hogy megígértem neki, hogy nyitott szemmel járok. De én eddig is úgy jártam. Jó, jó bevallom, nem egyszer volt, hogy a lovak elvonták a figyelmemet. De tehetek én erről, amikor velük dolgozom? Szerintem nem. Ráadásul, hogy ne feledkezzem meg az ígéretemről folyamatosan zaklat legalább kétnaponta üzenetekkel. De ezzel mit lehet elérni? Nálam semmit, vagy legalább is azt, hogy itt, ott felejtem a telefonomat, ami azért lássuk be nem mindig jó. Na de hagyjuk is. Azt hiszem kell ez a még egyszeri fej szellőztetés. Ráadásul Rustyvel valahogy könnyebb beszélgetnem, mint másokkal.
És , ha már nála tartunk meg is érkezett. Elismerően néztem végig rajta, mindig jól mutat a nyeregben, Góliát hátán…és….Hová is megyünk akkor mi most? Igen ez egy jó kérdés, és remekbe szabott gondolat visszaterelési technika.
- Az remek lesz, reggel a másikon mentem, így legalább nem lesz egyhangú a dolog – mondom mosolyogva. Aztán szerencsémre…Na várjunk miért szerencsémre? Na térjünk csak vissza a rendes gondolkodásra! Azt hiszem valakit ki fogok nyírni, mert megfertőzött. Nem szoktak az én gondolataim elcsatangolni.
- Semmi különöset, csak a szokásos, és pár gyógynövény keverék – válaszolom egyszerűen.
- Nem rég anya küldte a receptet, és gondoltam kipróbálom, de nekem nem tűnt fel eddig semmi változás- bár ez lehet azért van, mert nincs olyan nap, hogy ne találkoznék Pegazussal
Miközben haladunk a karámok mellett bent a lovak békésen futkorásznak, legelnek, egy kettő oda jön a karám széléhez, de mi az erdő felé fordulunk. Szeretek erre jönni, na jó minden felé. Itt kint békés, és csendes.
- Velem?- ő, na ez hülye kérdés volt. Gratula Amy , ügyes vagy. De tudjuk be annak, hogy elkalandozott a tájon az eszem, bár ez se teljesen igaz, főleg, ha egy bizonyos személy felé néztem. Amy tessék ezt sürgősen befejezni. Őt nem veheted észre, a főnököd.
- Semmi különös, munka, nyűgös diákok, idegesítő barátok, anya nyaggatása, csak a szokásos – foglaltam össze a dolgaimat.
Bár a idegesítő barátot nem szívesen fejteném ki. Anyáról meg tud, vagy legalább is vannak sejtéseim, hiszen már számos próbálkozása volt arra, hogy Kanadába csábítson, de én jól érzem itt magamat.
- Újabb ötlete, hogy csak pár napra látogassam már meg, semmi munka, csak családi kapcsolatok építése. De jól tudom mi lenne, lehet első nap nem lenne munka, de másnap biztosra veszem, hogy magával vinne valahová, bevonna valami munkába, hogy aztán rám sózva ott ragadjak , és a látogatásból egy, vagy 2, vagy akár három hét legyen – sóhajtok egyet. Szeretem, de nagy lány vagyok már, és tudok dönteni a sorsomról, és arról, hogy mit akarok.
- Verseny a nagy fáig? – kérdezem ,de ugyan akkor már ösztönöztem is a lovamat, és neki iramodtam.

-Megadod a receptet? Kipróbálnám Fúriával. Szerintem jót tesz neki. A szőre is fényesebb talán. - sokszor próbálkoztam már gyógynövény keverékekkel, de csak érzékenyebb lovaknál, akiknek nem bírta a gyomra a tápot vagy ilyesmi. Valamelyik működött, valamelyik nem. Viszont fitt és erőteljes lovakon nem próbáltam még különleges gyógynövénykeverékeket, szóval nem árt kipróbálni az én ugróbajnokomon. Baja nem lesz tőle és ha beválik, biztosan olcsóbb lesz, mint egy-két kiegészítő a lovasboltban.
-Igen, veled. - vigyorra húzódik a szám, aranyos amikor ilyen bolondos. Figyelek rá, a válaszára, de sokszor pillantok előre az útra, hiszen ha lovon ül az ember, nem csak utazik. Mindeközben néha ösztönzöm sarkammal lovam oldalát, mert nem az a gyorsan lépkedő fajta, Pegazus pedig jóval energetikusabban mozog.
Elhúzom halványan a szám, ahogy sorolja a negatívumokat. Megértem őt, néha nekem is tele van a western csizmám a diákok nyavalygásával, na meg a sok munkával, Lisha "kéne neked egy barátnő" nyaggatásával, de most sokkal inkább beszélgetnék vidám dolgokról.
-Na most mondj valami pozitívat is. - nevetek rá, ugyanakkor komolyan is gondoltam. Csak van valami, amit el tud mesélni és nem lehangoló.
Ahogy haladunk egyszer csak nekem szegez egy kérdést, felhívva vele versenyre, de közben meg már látom, hogy felkészült a vágtába beugratásra és mire válaszolhatnék, már méterekkel előttem van.
-Héj! Ez nem ér! Góliát jóval lomhább Pegazusnál. - kiabálok utána, persze mosollyal az arcomon, de nem is biztos, hogy érti mit mondok, mert sok méterrel lehagyott minket. Vágtába ugratom lovam, s igyekszem utolérni a lányt, de ez csak akkor sikerül, amikor ő már lelassít a nagy fa közelében.
-Ha egyszerre indulunk, mi nyerünk. - vigyorodok el újból, hiszen mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz.
Egy darabig ügetésben haladunk tovább, de aztán újra sétára váltunk. Nem akarom, hogy Gólit teljesen meghaljon a túra végére, csak kicsit ki akartam már mozdítani a farmról.
Ahogy nézelődök az erdőben, a szemem sarkából egy őzet pillantok meg. Csak ránézek Amy-re, majd csendben felemelem a kezem és az őz felé mutatok. Ha közelebb érünk így is, úgy is elrohan, de nem akarom a hangommal elzavarni, ha nem muszáj.

- Természetesen, de tudod, hogy az irodám ajtaja mindig nyitva áll előtted- még hozzá fűztem egy mosolyt, mert tudom, hogy ezzel azért akadtak gondjaink. Ugyanis én ragaszkodtam hozzá, hogy az egyik istálló végében lévő raktárt szeretném irodának kinevezni. Ezt ugye rendbe kellett rakni, és nem mellesleg egy zárható ajtót tenni rá. Voltak, akik nem értették meg miért oda akarom, miért azt a koszfészket akarom. De mit tegyen az ember, ha lovakkal foglalkozik, a lovak az istállóban vannak, az oktatás is ide van kötve. Most minek mászkáljak én az épületbe, amikor itt van minden, amivel foglalkozom? Itt tudom tárolni a gyógynövényeket, és minden egyéb dolgomat, amit használok.
Hát jó, gondoltam magamban, amikor a saját magamról mesélés következett. Nem nagy dolog, de velem nem igazán történik valami, ha meg igen az itt történik, az pedig előbb utóbb az ő fülébe jut, hiszen ő az igazgató.
Anyám, az anyám. Nincs ezen mit ragozni. Megértem őt, hogy szeretné egyesíteni a családot, de nem igazán vagyok ezért annyira oda. Neki is meg van a dolga, és nekem is. Családi vállalkozásba még belegondolni se merek, mert abból valamikor csak az én kioktatásom lenne.
Pozitívat? Rusty most feladta a leckét, de tényleg. Milyen jó dolgot tudnék mondani? A munkámnak élek, a magánéletem azt hiszem nem is létezik. Amik történnek azokról meg tud. Mint pl a sikerem egy két ló ügyében, meg ilyenek. Úgy , hogy inkább kitaláltam válasz helyett, hogy versenyezzünk.
- De igen – kiáltottam, és szél sebesen vágtáztam tovább. Addig nem is lassítottam, amíg ki nem értünk a fához, ahol szépen bevártam az ellenfelemet. Tudom, hogy nem volt szép tőlem, de legalább nem kellett válaszolnom a kérdésére.
- Igen persze – nevettem el magamat.
- Nem kellene neked egy reflexvizsgálaton részt venned? – kérdeztem nevetve még mindig miközben megkerültem a lovammal őket, hogy tovább indulhassunk.
- De ugye nem csak hagytál nyerni? – merült fel bennem a kérdés, aminek hangot is adtam. De erre ő csendre int, és eleinte nem értem, hogy miért, aztán megmutatja. A mutatott irányba néztem, ahol egy őz legelészett békésen. Elmosolyodtam, hiszen ritka, és szép látvány, főleg, ha hozzátesszük, hogy a Nap is még az ég alját súrolja.

A kérdésem Amy kikerülte egy gyorsasági játékkal, de semmi gond, nem akadtam fenn rajta, csak szimplán belementem a játékba. Még akkor az, ha az első másodperctől tudtam, hogy esélyünk sincs előbb odaérni a nagy fához.
-Azt hiszem Lisha jövőhétre már foglalt nekem időpontot. - reflektálok a viccelődős kérdésére és egy széles mosolyt is társítok hozzá.
Már épp válaszolni akartam a következő kérdésére, amikor megpillantottam szemem sarkából egy őzet legelészni nem messze tőlünk. Csendben folytattam utam lovam hátán, de kezemmel az állat irányába mutattam, hogy Amy megérthesse, miért is nem válaszolok neki.
Nem álltunk meg, szép lassan, csendben haladtunk tovább az úton. Tudtam, hogy fölösleges megállni, hiszen előbb vagy utóbb úgyis észrevesz és elrohan.
Így is lett. Az őzsuta hirtelen felemelte fejét, néhány hosszú másodpercig figyelt minket, majd úgy döntött továbbáll.
-Hmm, mindig szeretem figyelni a vadállatokat, ha erre járok. Csodálatosak. - egy másodperce még elgondolkodok, aztán pillanatok alatt visszaváltok önfeledt, vidám énemre.
-Egyébként dehogy hagytalak! Miért hagytalak volna? Csak mert olyan bájosan tudsz mosolyogni? - mire kimondtam a bókot, már meg is bántam. Nem kellene belemenni ilyesmikbe, de valahogy kicsúszott a számon.
Az rendben van, hogy néhány munkatársammal flörtölgetünk, de igazából csak viccelődünk egymással és mindketten tudjuk, hogy nem lesz semmi kettőnk között. Amy viszont más. Nem vagyok biztos benne, hogy mindketten tudjuk mit akarunk. Én legalábbis el vagyok veszve egy kicsit vele kapcsolatban.
Igyekeztem úgy tenni, mintha ez is egy ártatlan viccelődés lett volna.
-Khm. Akkor ügethetünk? - kérdem, de már jeleztem is a lovamnak, hogy gyorsabb jármódra váltunk.

Kicsit megdicsértem magamat, hogy sikerült kikerülnöm a kérdést. Nem tudtam volna hirtelen tényleg mit mondani, így meg nem tudom mit gondolt voltan rólam Rusty. Nem szeretném, ha valami munkamániás csajnak látna, akinek nincs semmi magánélete. A végén jó szándéka jeléül elküldene szabadságra, a barátnőm is mindig ezt mondja nekem. Menjek látogassam meg anyámékat, csináljak valami mást, ami nem munka. Mintha az olyan könnyű lenne. Felelősséggel tartozom a saját, és mások lova iránt is, itt vannak a diákok is, meg minden egyéb. Hogy menjek el én bárhová is így? Persze tudom, ha akar az ember mindenre talál megoldást, és lehet, hogy lusta vagy makacs vagyok ezen a téren, de valahogy nem megy. Nekem jó itt, bár tény, hogy olykor magányosnak érzem magamat, de az ritka, és valaki mindig jön valamivel, és már is nincs gond, vagy legalább is nem arra gondolok.
- helyes, egy alapos kivizsgálás rád fér - nevettem el magamat. Ez legalább megy, most nem érzek semmit,mert nem kell rágondolnom sem. Meg most miért lennék magányos, ha most is van társaságom?
Ráadásul milyen, és még figyelmes is. Ritkán látni vadakat, mert a lovakkal szinte mindig elijesztjük őket. A múltkor valahogy feljött ez a téma anyámmal is, szerinte van ennél szebb látvány is. Vadlovak, és azok nem ijednek el olyan könnyen. Szerinte meg kellene néznem egyszer, szerintem meg ez egy újabb csábítási akció volt a részéről.
- Igen azok, anya mindig azt mondja, hogy otthon ennél többet láthatnék. A vadlovakról pedig ne is beszéljünk - mondjuk ilyen társaságban lehet, hogy szívesebben nézném meg őket, mint anyával. Valahogy sokkal csábítom lenne akkor a dolog.
És már helyben is vagyunk, Rusty belém fojtotta a szót egy apró bókkal, amire nem tudom, hogyan is illene reagálnom.
- Akkor jó - nyugtáztam hirtelen röviden a verseny dolgot.
- Nem szeretném elvonni a figyelmedet ilyenkor egy mosollyal - szaladt ki a számon, aztán hirtelen azt se tudtam, hogy hová nézzek.
- Ühm, persze - válaszoltam az ügetésre, és felzárkóztam mellé, néha oldalra pillantottam.
- Az előbb csak úgy értettem, hogy nem jó ha elvonják az ember figyelmét verseny közbe, nekem nem szokásom, vagy nem is tudok róla - vagy legalább is azt hiszem, bár most lehet még csak rondítottam a dolgon, hogy meg akarom magyarázni az egészet. Lehet ezen még javítani? Azt hiszem nem, így bölcsebb lenne, ha csendben maradnék. Ahogy viszont haladtunk egyre közelebb értünk a föld úthoz, ahonnan nem épp kellemes zaj ütötte meg a fülemet, és már a lovaknak sem tetszett. A szomszédos farmon van két srác, akik erőszeretettel quadoznak, és már keresztül is vágódtak pont az orrunk előtt majd nem az ösvényünkön. Azt hittem kívül mennek, de ezek a vad barmok, megint itt cikáznak, és kiszív miattunk, mi,mert a lovak megijedtek.
- Hó,nyugi - igyekeztem csitítani a lovamat.