Keith L. Crosseria

Előtörténet

Talán nem mindig voltam ilyen. Talán voltam egyszer normális, olyan gyerek, amit minden szülő akar magának, de az lássuk be nem most volt. Régen nem voltam ilyen bizalmatlan és színes külsejű alak. A boldog gyerekkor, meg a születésem nem volt ám olyan örömteli mint amilyennek kellett volna, igaz erre később jöttem rá, mert hogy nem egyedül, hanem az ikremmel születtem meg. apám természetesen oltárira kiborult, mert anya nem mondta meg neki hogy két gyerekkel terhes, és ő nem akart kettőt csak egyet sem leginkább, és ezt minden egyes alkalommal el is mondta, és szerencsétlenségnek tartotta. Elmondása szerint kinek volt szüksége két bőgőmasinára? Soha nem értettem apámat. Soha nem értettem apámat. Azt se, hogy miért vert meg minket olykor, szerintem ok nélkül. Anyámék titpikusan olyan szülők, akik bár házasok se sose szerették egymást, és nem lett volna szabad gyereket vállalniuk. Egyet sem. Mindenesetre hamar megszoktam hogy apámtól nem kapok mást, csak szidalmat és verést, meg mocskolódást, anyám meg nem éppen egy minta anyuka volt, és sokat volt úton, na meg amikor apám rákapott az alkoholra, még többet volt távol, a végén tényleg csak fényképről ismertük. Gyönyörű volt, komolyan. Ezt is mi kaptuk meg Kyleval hogy miattunk nem jár haza.

Hát ilyen kellemesen indultak az éveink, és az iskolák is így teltek, bár apám kicsit lecsillapodott továbbra sem szeretett minket jobban és mi elkezdtünk elindulni egy irányba. Rossz társaság, alkohol, cigi, fű... Minden, amit nem kaptunk meg otthon, mások megadták nekünk, és együtt éreztek, hiszen sokaknak volt hasonló vonásuk. Imádtam a testvérem és hogy mindenkit átverhettünk olyan hasonlóak voltunk. Itt nem volt jó iker rossz iker, bár talán ő volt mindig a merészebb egy hajszállal. Mindenesetre hosszú éjszakáink voltak, és nagy utazásaink, de ennek is vége szakadt. Nem azért, mert elkaptak, vagy javítóba dugtak vagy akármi, egyszerűen Kyle megbetegedett, az immun rendszere elég gyengécske volt, és elkapott egy pusztító betegséget, amit nem vettünk észre időben és teljesen ledöntötte a lábáról. Talán ekkor kaphattak észbe a szüleink, mert hirtelen figyelni kezdtek ránk és Kylet vitték orvostól orvosig, de már nem igazán tudtak neki segíteni, és két hetes intenzív kezelések, és gyógyszerek után el is vesztették. Begörcsölt a szíve és végül megállt. Elvesztettem. Elvesztettük őt, és azt hiszem itt bennem is véget ért valami. Az elvesztése után olyan űr maradt bennem, mintha valamit kiszívtak volna, és sokszor csak kóvályogtam, azt se tudtam éppen hol vagyok, de valahogy mindig a sírjánál kötöttem ki. Letargikus, dühös állapot uralkodott el rajtam, és ekkor lehetettem 18 éves.  Egyedül maradtam, és semmi nem érdekel, felőlem a világ is felrobbanhatott volna. Nem érdekelt hogy anyámék összeszedték magukat, és a család helyzete kissé felvirágzott.

Számomra ekkor kezdődött az ámokfutás. Az idővel, a társasággal a depresszióval, és a drogokkal. Belecseppentem az alvilágba, rászoktam a cigire, fűre később jöttek a keményebb dolgok is, rush, speed és ki tudja még mi minden, hiszen nekem akkor olyan mindegy volt. Szárnyaló éjszakák és nyomorult nappalok, ez volt a menetrend, és tudtam hogy nem csinálhatom sokáig mert beleőrülök és tönkrevágom magam. De mégis akartam. Amikor eldöntöttem hogy kiszállok, akkor jelent meg egy új díler, egy fiatal férfi, aki alig volt nálam idősebb, mégis olyan erővel és magabiztossággal osztotta a népet hogy felfigyeltem rá. Jól is nézett ki, Brandonnal hívták.  Azt hiszem ekkor tájt kezdődött el a rajongásom a piercingek és tetoválások után, mivel anyámék nem támogatták, hát megoldottam magamnak, és amit kaptam anyagot Brantől, nem használtam el mindent, hanem egy kevés részét tovább adtam, és az onnan származó pénzből finanszíroztam a testem dekorolását. A legelső Live tetoválást Kylenak ajánlottam. A többi már az én szeszélyem volt, és a jelentésük is csak számomra fontos. Erre azt hiszem Bran is felfigyelt, hogy kicsit megerősödtem, és ahogy berobbant a piacra kishalként, szép lassan nagy hallá lett az éjszaka világában. Mindig is csodáltam őt.

Idővel jobb, közelebbi kapcsolat alakult ki közöttünk, és megkedveltem Brant a maga bunkó, nagyszájú stílusával, és ki tudja hányszor repültünk el, egymás társaságában, de aztán mint ahogy az várható is lenne, lebuktunk. Apám talált ránk, és erőszakkal rángatott haza, fél kómás állapotban azt se tudtam hogy ki az és mit akar, amikor kialudtam a fejem, akkor állt elém az ukázzal, hogy ez nem mehet így tovább. Kitalálták hogy a vidéki levegő majd jót tesz nekem, ha nem lesz a közelben nagyváros, Bran és nem lesz csábítás sem hogy drogozzak meg minden, és ezért elküldtek egy lovas farmra. Lovastól természetesen, a sportmotorommal egyetembe, mert hát azt nem hagytam otthon.  Lassan fél éve vagyok itt Cerberossal, akivel kelletlenül foglalkozok, de mégis foglalkozok, mert el kell ütnöm az időt valamivel, eddig csak egyszer zuhantam le róla, de nem törtem ki semmim. Átkozottak.... Én ehhez nagyon városi gyerek vagyok, és még Bran sincs itt, az élet igazságtalan.

Cerberos

Megjegyzés

Cerberost akkor kaptam, amikor erre az istenverte helyre száműztek a szüleim, és nem is igazán érdekel hogy mi van vele. Két vagy három hónapja vagyok itt, fogalmam sincs, és most kezdek vele igazán ismerkedni. Pokoli egy természete van, de azt hiszem értem miért tettek egybe minket, hiszen hasonlóan kibírhatatlanok vagyunk. Most kezdek hozzá szokni, és már ültem is a hátán, igaz egyszer kegyetlenül levágott a halálba, de nem adom fel. Már csak azért sem!