December 22, este 6 óra. A térre egy nagyobbacska lovas csapat érkezik, amit mindenki csillogó szemekkel figyel. "Mi lesz itt? Mire készülnek? Vajon csak erre tévedtek vagy bemutatót is tartanak?"

De tartunk ám! És hogy én hogy utálom ezt! A lovak nem idevalók. Az rendben, hogy szokják a zajt, de akkor sem szeretem idehozni őket. Viszont kapunk valamennyi támogatást és híreszteljük az iskolánkat. Ilyen szempontból nem is kérdés, hogy eljövünk páran. Általában 22-én és Karácsony után valamikor.
Én haladok elöl Góliát hátán, akin az ünnepi kantára díszeleg, mögöttem pedig a kis seregem, ami néhány diákból és néhány tanárból áll. Szépen kettesével haladunk, mellettem természetesen Lisha, akivel néha-néha összemosolygunk és néhány szót váltunk.
Gondolatban gyorsan átfutok a begyakorolt alakzatokon, aztán nem is foglalkozok vele tovább, csak lökdösöm előre a nyugodt, szinte álomkóros lovamat. A tömeg előttünk kettéválik, én pedig fürkészem a kíváncsi tekinteteket és derült arcokat.
Amint a számunkra kijelölt helyre érkezünk a zenefelelős elindítja az általunk megadott zenét. Hátrapillantok a csapatomra, biccentek egyet jelezvén, hogy kezdhetjük, majd lassú ügetésbe váltok.